Regényzene készült az Utas és holdvilág című klasszikushoz

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Még senki sem zenésített meg regényt, de a Bermuda jóvoltából ez is megtötént.

A Bermuda együttes különleges módon dolgozta fel a magyar irodalom máig egyik legnépszerűbb alkotását, a Szerb Antal Utas és holdvilág című művét: egy regényzene albumot készítettek a filmeket kísérő filmzenék mintájára. Az album tíz dalból áll, amelyben a regényben feltűnő tíz város ihletett Velencén, Sienán, Firenzén és Rómán át egészen Budapestig.

A dalokat a Bermuda szerzőpárosa jegyzi, producere a zenekar állandó partnere Dózsa Tamás (KurioUS), a dalszövegek pedig három pillérből építkeznek: közös “munkában” Szerb Antallal, a szöveg egy része magából a regényből ered, másik összetevője Szerb Antal: A harmadik torony c. műve, ami tulajdonképp egy rövid olasz útinapló mely a regény megírása előtti évben született, a harmadik elem pedig a Bermuda nagyon mai saját szövegvilága.

A dalokat rövid narrációk kötik össze, néhol monológok, néhol rövid párbeszédek segítségével. A "férfi" hang generációjának egyik legmeghatározóbb fiatal színésze, a Vígszínház művésze ifj. Vidnyánszky Attila, aki néhol Mihály, néhol maga Szerb Antal, néhol pedig általánosságban az útkereső, nosztalgiában keringő férfi, a "női” hang pedig Dobos Evelin, akit többek közt a Napszállta egyik főszerepéből ismerhet a közönség.

Az album könyv formában jelenik meg limitált, sorszámozott kiadásban, mely a regényen túlmenően tartalmazza az összes dalszöveget, a narrációk szövegét, illetve Martin Wanda fotóművész fényképeit is.

A lemezbemutatóra 2022. december 22-én csütörtökön a Magyar Zene Házában kerül sor. A különleges estén elhangzik majd az album összes dala Dobos Evelin közreműködésével.

utas és holdvilág | bermuda | regényzene | szerb antal

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 24. számát!

Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom