Ezzel a módszerrel az átszállás felesleges macera helyett akár életre szóló élményt is hozhat.
„Olykor extra idő jut két repülés között” – indul sejtelmesen a Turkish Airlines videója, hogy nyomban utána előálljon a remek újítással: aki isztambuli átszállással utazik, ajándék éjszakát kap, vagyis ingyen szállást a repjegy mellé.
Sőt, nemcsak a szállást biztosítják, de a transzfert is a repülőtérről, ami mindenképpen gáláns ajánlat. Innentől a videó lényegében a város szokásos látnivalóit és jellegzetességeit mutatja be, de hát éppen ezért érdemes választani ezt az opciót, főleg annak, aki még nem járt a török metropoliszban.
Történelem, kultúra és gasztronómia két kontinens, két átszállás közt – nagyjából ez a jelmondat.
Ha pedig a két kontinens és a két átszállás mellé a két éjszakát is hozzátennénk, akkor business osztályt válasszuk, de megéri a turista osztály egyéjszakás potya kalandja is.
A Stopover program további részleteiről itt találsz információkat.
Isztambul nemrég a világ leglátogatottabb városa lett a 2023-as nemzetközi érkezések alapján a globális piackutató Euromonitor International kutatásában: 20,2 millió külföldi látogató érkezett a városba, ráadásul a cég szerint az idén tovább növekszik majd ez a szám. A felmérés külön érdekessége, hogy Isztambul közel ötmillió turistával előzte meg a szintén globális álom-úticélnak számító Párizst.
(Nyitókép: Unsplash)
turkish airlines | légitársaság | utazás | repülés | Isztambul
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!