A magyarok hatvanhárom százalékának vannak olyan céljai az idei évre, amihez nagyobb anyagi forrás szükséges. De vajon mire adják ki a legtöbb pénzt?
Erre volt kíváncsi a Cofidis hitelspecialista vállalat. Friss felmérésükből kiderül, hogy az idén az utazás illetve a nyaralás nyerte meg a költési versenyt, vagyis erre szánják a pénzt a legtöbben, ami a válaszadók csaknem felét jelenti.
A lakásfelújítás, lakásátalakítás költségeivel a háztartások harmincnyolc százaléka számol, háztartási gépre vagy bútorvásárlásra harmincegy százalék tervez kiadni. A háztartások negyede a magánegészségügyi ellátás fedezésére fordít majd anyagi forrást, ötödük pedig adósságcsökkentésre.
Céljait a megkérdezettek harmincnégy százaléka a már meglévő megtakarításából, harmincnyolc százaléka az idei év folyamán megtakarítandó pénzéből, hatvanhárom százaléka pedig a havi jövedelméből fedezné, hitelt pedig tizenhárom százalékuk venne fel.
A felmérésből az is kiderült, hogy csak tízből hárman jönnek ki kényelmesen a jövedelmükből, míg a válaszadók hetvenkét százalékának hiányos a családi kasszája. Ugyanakkor a korábbi tízről hat százalékra csökkent azok aránya, akik szerint arra sem elég a jövedelmük, hogy alapvető dolgokat megvásároljanak. Havi szinten kétszázezer forint hiányzik a háztartások kasszájából.
A felmérés, melyet évente négy alkalommal végeznek el 2011 óta, ezer fős mintán, online adatfelvétellel készült a 18-69 éves magyar internetező lakosság részvételével.
Számos módja van annak, hogy pénzt spóroljunk egy utazáson anélkül, hogy az élmény veszélybe kerülne. Íme, egy lista tíz könnyedén megvalósítható módszerről.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images)
utazás | pénz | költés | magyarok
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!