A belföldi utazók elsősorban a wellness-szálláshelyeket keresik a március 15-i hosszú hétvégén, a foglalások közel negyven százaléka ilyen szálláshelyre szól.
Eger, Budapest, Pécs, Gyula és Zalaegerszeg a közelgő hosszú hétvége legkeresettebb úti célja a magyarok körében a Szallas.hu foglalási adatai szerint. A legtöbb vendégéjszakából Észak-Magyarország, Nyugat-Dunántúl és a Balaton részesül.
Aki útnak indul, igykeszik minél inkább kihasznált az időt, az átlagos foglalási hossz két éjszaka. A vendégek harmincöt százaléka hotelt választott, az apartmanok huszonhat százalékkal, a vendégházak huszonkét százalékkal, a panziók pedig tizenhárom százalékkal részesedtek a foglalásokból.
A Szallas.hu összesített bruttó szobaár bevétele alapján az egy főre eső éjszakánkénti átlagár tizenötezer forint, ami közel kilenc százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest.
Igaz, az előző évben nem esett hosszú hétvégére március 15. Eddig a tavaszi hosszú hétvégék közül az előfoglalások alapján a négynapos húsvét tűnt keresettebbnek, viszont jelenleg az utolsó pillanatos foglalások miatt a március 15-i hosszú hétvége is éppoly népszerű.
Nemrég az is kiderült, hogy hányszor tervezünk utazni az idén.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images)
magyarok | március 15 | belföld | utazás | hosszú hétvége
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!