Valamivel több mint két éve, 2020. március 11-én nyilvánították hivatalosan is világjárvánnyá a koronavírust, ami az utazásokat, ezen belül a légi közlekedést is radikálisan visszavetette. De vajon hogyan fest a kép most, hogy egyre több helyen számolják fel a koronavírus miatti korlátozásokat?
Mint a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) összesítéséből kiderül, 2020-ban az utasok száma hatvan százalékkal csökkent a 2019-es mennyiséghez képest, és március elejéig szintén alacsony volt. 2021-ben az utasok száma csak negyvenhét százaléka volt a 2019-esnek, a nemzetközi látogatók mennyisége pedig mindössze huszonhét százaléka volt a járvány előttinek.
A szervezet becslései szerint 2024-ig is eltarthat az iparág teljes talpraállása, de mint Willie Walsh, a szervezet főigazgatója mondta, az utasszám alakulására vonatkozó előrejelzés jó okot ad a bizakodásra. “Az emberek utazni akarnak. És amikor az utazási korlátozásokat feloldják, visszatérnek a repüléshez.”
A szövetség arra számít, hogy ebben az évben a légi utasok összlétszáma a 2019-es szint nyolcvanhárom százalékára emelkedhet, míg 2023-ban kilencvennégy százalékra ugrik, és
2024-re várható a teljes regenerálódás.
Walsh azonban hozzáteszi, hogy a világnak nem minden táján zajlik ugyanolyan ütemben a fellendülés. Az ázsiai és csendes-óceáni térség például a lemaradók között van, miután ott lassabban lazítanak a nemzetközi korlátozásokon, és
akár 2025-ig eltarthat, hogy ezekben a régiókban is visszaálljanak a járvány előtti állapotok.
A belföldi utazások szintén csak lassabb ütemű fellendülésre számíthatnak, mivel a nagy piacokon, köztük Kínában, Kanadában, Japánban és Ausztráliában továbbra is szigorú szabályokat alkalmaznak.
Ami az amerikai piacot illeti, a Bank of America légitársaság elemzője, Andrew Didora optimista ezen a téren. Ő is úgy véli, hogy utazókedvben nincs hiány. Mint írta, az utazásfoglalások száma ezen a héten csak szűk másfél százalékkel maradt el 2019-estől, ami az év eddigi legjobb eredményét jelenti. A belföldi árak ezen a héten kilencvenhárom százalékban helyreálltak, míg egy hónappal ezelőtt még csak nyolcvan százalékon voltak.
Az Egyesült Államok repülőterei a múlt héten a járványidőszak harmadik legforgalmasabb napját mérték, köszönhetően részben a tavaszi szünet kezdetének is. Március 9. és 13. között csaknem 10,6 millió ember fordult meg az amerikai repülőtereken, több mint amennyit egy hasonló négynapos hétvégén, a 2021-es hálaadáskor mértek (10,1 millió fő volt).
Jamie Baker, a JP Morgan elemzője szerint a légi utazásokra fordított napi összegek 2020. január 29. óta először múlták felül a 2019-es szinteket.
A légi közlekedésre ugyanakkor komoly hatással van a háború és az ehhez kapcsolódó légi szankciók is. Itt írtunk arról, hogy mindez hogyan érintette az európai repülőjegy-foglalásokat, itt pedig arról, hogy milyen változtatásokat és járattörléseket kellett bevezetniük az egyes légitársaságoknak.
(Források: euronews.com, travelpulse.com, képek: Getty Images, Unsplash, Pixabay)
covid | járvány | koronavírus | repülő | utazás | légiközlekedés
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
9 hasznos tipp, hogy kibírd ezt a brutális meleget
A Concorde ehhez képest egy csiga volt: hiperszonikus repülő készül, ami felfoghatatlan sebességgel repülne
Egy szakértő szerint ez a legrosszabb dolog, amit csak tehetünk a szállodai bejelentkezéskor
Így vészelheted át a repülőutat hiszti nélkül - pszichológus adott tanácsokat a kisgyerekes családoknak
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!


