A világjárvány utáni utazási boom és az ebből következő magas repülőjegyárak, a gazdasági bizonytalanság és a csökkenő megtakarítások ellenére az utazási kedv nem csökken.
A légitársaságok, a szállodák és az elemzők szerint az utazás továbbra is a legfontosabb prioritás az extra kiadások között, amely legyőzte a tárgyak vásárlásának vágyát, ami az elmúlt években volt jellemző.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség adatai szerint a nemzetközi utazások mértéke idén elérte a járvány előtti szint kilencven százalékát, az élen pedig az északról Dél-Európába utazók jártak, akiket nem tántorítottak el az extrém hőhullámok sem, de az Európába utazó amerikai turisták is kivették a részüket a forgalomból.
Az utazási kedv pedig jövőre tovább erősödhet
az Amadeus utazási technológiai cég legutóbbi felmérése szerint, amelyben a brit, francia, amerikai, német és szingapúri válaszadók 47 százaléka nevezte kiemelten fontos kiadásnak a nemzetközi utazásokat. 2022-ben ez az arány 42 százalék volt.
A Lufthansa szintén optimistán tekinthet a jövőbe, ugyanis az év hátralévő részére szóló foglalások száma meghaladja a járvány előtti szintet, de az októberig tartó nyári szezon forgalmának kilencven százalékát is.
Összességében az utazások iránti globális kereslet a a Moody's becslése szerint 2023-ban huszonkét százalékkal, 2024-ben pedig hat százalékkal nő a megelőző évhez képest, ennek fényében pedig nem meglepő, hogy a jegyárak csökkenése sem várható.
Mindenki a kereslethez képest áraz, és ez az alapvető gazdasági egyenlet"
– mondta a Reutersnek Varadi József, a Wizz Air vezérigazgatója, hozzátéve, hogy magas ráfordítási költségű környezetben élünk, és ez nyomást gyakorol az árképzésre.
Hayley Berg, a Hopper online utazási iroda vezető közgazdásza szerint az Európába és Ázsiába utazók várhatóan nem tapasztalnak jelentős árcsökkenést idén ősszel.
Ugyanakkor nem mindenki optimista, a British Airways tulajdonosa, az IAG szerint egyáltalán nem biztos, hogy a kereslet fennmarad, miután az elemzők szerint a csökkenő megtakarítások visszavethetik az utazásokat.
Kiderült az is, hogy az egyes európai országok utazói hogyan viszonyulnak ehhez a kérdéshez, és azt is megtudhattuk, hová utaznak leginkább és milyen cseles utazási trükköket vetnek be a magyar fiatalok.
(Forrás: Reuters, képek: Getty Images)
felmérés | kereslet | utazás | jegyárak | utazási kedv
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!