Érdekes garancia.
Üzbegisztán annyira bízik a járványüggyel kapcsolatos biztonsági és higiénés intézkedéseiben, hogy az idegenforgalmi hivatal merész lépést jelentett be: minden turistát háromezer dollárral, azaz nagyjából 1,1 millió forinttal kompenzálnak, ha az országban elkapja a Covid–19-et.
„Szeretnénk biztosítékot nyújtani az Üzbegisztánba érkező turistáknak, és megmutatni, mennyire biztonságos az ország. A kormány új biztonsági és higiénés előírásai annyira körültekintőek, hogy a turisztikai szektor garanciát is vállal arra, ha valaki az országban kapja el a koronavírust"
– nyilatkozta Sophie Ibbotson, Üzbegisztán idegenforgalmi nagykövete.
A nemzeti garancia azoknak szól, akik szervezett, csoportos kirándulás keretében, helyi idegenvezetővel látogatják meg az országot. Az, 1,1 milliós kompenzáció megegyezik az országban a Covid–19-cel megfertőzödöttek orvosi kezelésének költségével. A kormányhoz a szállásadók és a turisztikai vállalkozások önkéntesen jelentkezhetnek az igazolásért, hogy vállalkozásuk megfelel az előírt biztonsági és higiénés előírásoknak – azoknak a helyeknek azonban, amelyek ennek nem felelnek meg, és bizonyíthatóan okozhattak megfertőződést, vállalniuk kell a Covid–19-et elkapottak kezelési költségét.
Az országba gond nélkül beléphetnek a Kínából, Izraelből, Japánból és Dél-Koreából érkezők, az európai és a brit turistáknak azonban két hetet kell karanténban tölteniük. Mellesleg Üzbegisztánban volt a legkisebb a koronavírusos elhalálozási arány – mindösszesen tizenkilenc ember a harminchárom milliós országban.
Kambodzsa amúgy épp Üzbegisztánnal ellentétes intézkedést jelentett be: az országba látogató turistáknak háromezer dolláros biztosítási betétet kell fizetniük, valamint egy koronavírus-teszt árát, és a teszt kiértékeléséig étkezési és szállásköltségeit is saját maguknak kell állniuk.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Lonely Planet)
járványügy | biztonság | üzbegisztán | turizmus | turista | garancia
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

