Vége a koronavírus-szükségállapotnak Spanyolországban

Jó hírek délről.

Spanyolországban vasárnaptól ismét bárki szabadon utazhat a tartományok között, miután

lejárt a koronavírus-járvány miatt tavaly október vége óta érvényben lévő szükségállapot.

A szükségállapot fenntartása egységes jogi keretet biztosított az ország tizenhét tartományában és két autonóm városában ahhoz, hogy az emberek szabad mozgását korlátozni lehessen a járványügyi intézkedések keretében anélkül, hogy bírósági jóváhagyást kelljen kérni. Mostantól azonban az egyes régiók kormányainak újból bíróságon kell érvényt szerezniük a korlátozások jogosságának.

A hét folyamán az autonóm helyi kormányok egymás után jelentették be a várható szabályokat, amelyek jelentősen különböznek az egyes területeken.

A spanyol fővárost is magába foglaló madridi autonóm közösségben pénteken ismertették, hogy

a vendéglátóhelyek reggel hat és éjfél között üzemelhetnek.

Az autonóm kormány a magánrendezvények, családi összejövetelek maximális létszámát hat főben szabta meg, csakúgy mint az éttermi asztaltársaságokét.

Május 23-ig a vendéglátóhelyek továbbra is csak a teraszaikat üzemeltethetik.

A fogadható vendégek létszámát zárt térben a befogadóképesség ötven százalékában, a szabadban hetvenöt százalékban korlátozták, egy asztalnál pedig nem ülhetnek hatnál többen. Az edzőtermek befogadóképességük ötven százalékát használhatják ki.

A Baleár-szigeteken az éjszakai kijárási tilalom mellett fenntartják, hogy a belföldről máshonnan érkezőknek is 48 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet kell bemutatni a repülőtereken vagy a kikötőkben.

Mindeközben ma Magyarország és Törökország megállapodott a védettség elfogadásáról, szintén ma Szlovénia is újranyitott, és az is kiderült, hogyan készül Bécs a május 19-i nagy újranyitásra.

(Forrás: HVG)

nyitás | tartomány | spanyolország | terasz | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom