Az oka természetesen szörnyű, a látvány ennek ellenére azonban tényleg gyönyörű.
Emlékszem, amikor először mentem Velencébe gyerekként. Titokzatos sikátorokat képzeltem el, sejtelmesen üres utcácskákat, egy-egy elhaladó gondolát a kanálisok csillagokkal átfuttatott, éjszakai vizén. Elképzeltem a szikrázó, azúrban játszó tengert a Canal Grandén, ahol élhető mennyiségben szorgoskodnak helyiek és bámészkodnak turisták. Hogy én is ott fogok sétálgatni, elmerülök ennek a szürreális városnak a hangulatában és minden percben örömteli hálával csodálkozom rá, hogy Velence a világon van és nem csak valaki kitalálta ezt a tíz centire a víztől függő, káprázatos palazzókkal ékes, egyszerre nemes, szedett-vedett, szabálytalan és magasztos várost.
Elképzeltem, megérkeztem és az történt velem is, ami mindenkivel, aki az elmúlt évtizedekben Velencébe látogatott. Alig láttam ki az emberáradatból, a vaporettókért ötvenméteres sorok álltak, hogy aztán heringként felgyűrűzve a hajókra valakinek a hajtincsei mögött a tömegtől és a naptól izzadva megpróbáljak valamit látni a palotákból és a barnásvizű kanálisokból.
Az utcákon a tömeg közt nyomakodva kikerülöm a napszemüvegeket meg szelfi-stickeket az arcomba nyomó árusokat, a földre ejtett fagylaltokat, a turistamenüket kínáló éttermeket és a szuvenírboltokat, ahol olyan képeslapokat lehet kapni Velencéről, amilyen város csak a fantáziámban vagy a Lightroomban létezik.
Most, hogy végigsöpör a világon ez a felfoghatatlan járvány és egy, az életét az utcán élő nemzet szorul be a házaiba, a turistái pedig ki, feltárulnak a városok, akár történelmi leletek, hogy milyen lehetett mindez a turistainvázió előtt. És az embertömeg alatt hosszan elnyomva ma feltárult egy Velence, amelynek nem kavarja fel egész nap az üledékét a hajóforgalom, nem lökdösik egymást turistacsoportok a partjain, nincsenek bóvliárusai, szétdobált szemetei földön és vizen, csak szikrázóan kék tengere és gyönyörű épületei.
Nem hittem, hogy valaha így láthatom ezt a turizmusban fuldokló várost; és bár az ok, amiért ilyen tiszta, valóban szörnyű, mégis olyan jó lenne, ha a járvány után valami hasonló maradhatna ebből az újrafelfedezett, káprázatosan szép Velencéből.
(Fotók: Reuters, Unsplash)
Ez is érdekelhet:
Li Edelkoort szerint a járvány „olyan mértékű gazdasági hanyatláshoz vezet, amelyet még nem tapasztaltunk”, de végül „segíteni fog abban, hogy újraértelmezzük az értékeket”.
velence | fotók | palazzo | járvány | covid-19 | olaszország
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!