Ennek a fejleménynek biztosan örülni fog minden hazai vendéglátós

A következő hónapokban folytatódhat a vendéglátás helyreállása, amit támogat a nemzetközi turizmus erősödése, ez pedig a bruttó hazai termék (GDP) növekedését is segítheti a következő negyedévekben – derül ki Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzőjének turisztikai-gazdasági elemzéséből.

Az idegenforgalom javulása a szolgáltatásegyenleget, ezen keresztül pedig a folyó fizetési mérleg javulását is támogatja.

Az egy évvel ezelőtti fokozatos nyitás miatt emelkedő bázishoz képest az idén júniusban 14,7 százalékkal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene a májusi 34,3 százalékos növekedés után, az árbevétele pedig 35,3 százalékkal emelkedett. A második negyedévben átlagosan 46 százalékkal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene az első negyedévi átlagos 80,5 százalékos növekedés után, míg az árbevétel 60 százalékkal bővült, így a vendéglátás továbbra is jelentősen támogatta a GDP növekedését.

Az elemző szerint a második és harmadik járványhullám ellen hozott tavaly év eleji korlátozó intézkedések egy évvel ezelőtti fokozatos feloldása miatt a következő hónapokban a növekedési ütem már lassulni fog, de a növekedés továbbra is fennmaradhat.

A járvány elleni korlátozások szinte teljes feloldása határozottan élénkíti az európai turizmust, azonban a kilátásokat rontja a háború miatti óvatosabb magatartás, az energia- és élelmiszerárak drasztikus emelkedése, ami érdemben ronthatja a vásárlóerőt. Az Európán kívüli vendégek fogadása azonban jóval lassabban állhat helyre.

Suppan Gergely szerint a nagyobb hazai sportrendezvények újra jelentősebb számú külföldi nézőt vonzhatnak. Számos tömegfesztivál tavaly még elmaradt, így az ebből származó vendéglátóhelyi forgalom tavaly még kiesett, azonban ha idén a terveknek megfelelően megrendezik, a harmadik negyedévben is meredeken javulhat a szektor teljesítménye.

A vendéglátás ugyanakkor számos nehézséggel szembesült az elmúlt időszakban, egyrészt a fokozott munkaerőhiány miatt jelentősen emelni kell a béreket, másrészt az elszálló energiaárak és élelmiszerárak miatt elkerülhetetlennek tűnik a kétszámjegyű áremelkedés.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

 

hazai | turizmus | vendéglátás | helyzet | javulás

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom