Versenypályára való a Maserati igézően szép szuperautója

Alig két év alatt készült el az olasz márka legújabb csodája.

MC20 néven hasít a Maserati modenai gyárából frissen kigurult szuperautója, amely első körben benzinmotorral érkezik, a közeljövőben követi az ígéretek szerint legalább olyan gyors elektromos változat is.

A vadiúj modell nem kisebb terhet cipel majd, minthogy visszavezesse a Maseratit az autósportba, tehát az alapváltozat mellett kabrió és kifejezetten versenyzésre felkészített verzió is feltűnhet.

A lenyűgöző formájú kétüléses Maserati 4,67 méter hosszú, 1,9 méter széles, 1,2 méter magas, de az igazán meglepő adat a tömege: csupán ezerötszáz kilogramm.

Az elején klasszikus Maserati-hűtőrácsot kapott, illetve felfelé nyíló ajtókkal szerelték fel, melyek nemcsak látványosak, de hasznosak is a ki- és beszálláskor.

A gépház egy háromliteres, 630 lóerős teljesítményű Forma–1-technológiájú V6-ost rejt, ami 730 Nm-t tud. Gyorsulási adatai a várakozásoknak megfelelően igen impozánsak: a nulláról százhoz mindössze 2,9 másodpercre van szüksége, a kétszázat is hozza kilenc másodpercen belül. Végsebessége 325 km/h.

Az előzetes hírek szerint valamikor 2021 közepén lesz kapható, nagyjából hetvenmillió forint körüli áron.

Ez is érdekelhet:
Ez az 1956-os Maserati a világ egyik legszebb befektetése

Szebben nem is kezdődhet egy klasszikus olasz sportkocsi élete, mint hogy indítják a Mille Miglián, és szebben nem vonulhat nyugdíjba, mint hogy árverésen kerül egy gyűjteménybe.

csúcsjárgány | sportautó | modell | MC20 | Maserati | őj

FOLYTASD EZZEL

Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen

5 lélegzetelállító túraútvonal Európában, amin egyszer az életben végig kell menni

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa