Veszélyes betegség ütötte fel a fejét Kelet-Magyarországon

Mindkét érintett település Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található, az ukrán határ közelében.

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében az idén már két állatnál is igazolták a veszettséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) felhívja az állattartók figyelmét a veszettség elleni védekezés fontosságára.

A Nébih laboratóriuma 2024. január 1-jén Tiszabecsen egy elhullott kutyánál, majd január 3-án Jánkmajtis községnél egy kilőtt aranysakálnál állapította meg a veszettséget.

Az esetek olyan területeken jelentkeztek, ahol korábban számos járványügyi intézkedést rendelt el a hatóság, többek között fokozott felügyeletet, ebzárlatot, a rókák gyérítését, miután már tavaly ősszel is előfordult veszettség a térségben.

A Nébih mindaddig fenntartja ezeket a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei intézkedéseket, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi.

A betegség a vadon élő és a házi emlősállatok mellett az emberre is veszélyt jelent.

Ezért a MÁOK és a Nébih ezúttal is hangsúlyozza a megelőzés szerepét, elsősorban a kutyák számára kötelező, a macskák számára pedig ajánlott veszettség elleni védőoltás jelentőségét. Az oltás beadatása, valamint a betegség megelőzésével összefüggő jogszabályok betartása az ukrán határ közelében kiemelten fontos, de országszerte is indokolt. A betegséggel és az ellene történő védekezéssel összefüggő legfontosabb információk elérhetőek a Nébih oldalán.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images, Unsplash)

betegség | veszettség | Szabolcs-Szatmár-Bereg

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom