És ez még tovább fog emelkedni.
Rekordösszegű, akár a 4,5 milliárd forintot is meghaladó kárrendezéssel számolhatnak a biztosítók a múlt heti viharok miatt, írja a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A szervezet közleménye szerint a múlt csütörtök és vasárnap közötti viharok miatt kedden délig a lakásbiztosítási szerződések alapján 20 ezret megközelítő bejelentés érkezett a biztosítókhoz, bár még nem minden biztosító adatai állnak rendelkezésre.
A szám a következő napokban várhatóan tovább emelkedik, mert sokan most éppen a szabadságukat töltik, vagy még nem tudták felmérni a távolabbi ingatlanjaikban, nyaralójukban keletkezett károkat.
A bejelentések nyomán a társaságok mintegy 4,5 milliárd forintot elérő összeget különítettek el kárrendezésre, amelynek jelentős részéhez akár már napokon belül hozzájuthatnak ügyfeleik.
A legtöbb bejelentés Budapestről, valamint Pest és Hajdú-Bihar megyékből érkezett. Az elmúlt évtizedben nem voltak olyan viharok, vagy akár egymást követő viharos napok, amelyek ilyen összegű pusztítást okoztak volna. Ez azonban csak részben az időjárás következménye, mivel most a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a folyamatosan emelkedő költségek miatt.
Néhány évvel ezelőtt az átlag kárösszeg nyolcvan-százezer forintra jött ki egy-egy nagyobb vihar után. Ha a mostani gyorsjelentések adatai utólag beigazolódnak, akkor a múlt heti viharok miatt a kétszázezer forintot is meghaladó átlagos kárösszeggel lehet számolni.
A Mabisz 2010 óta gyűjti a május-augusztusi viharszezon kárkifizetéseit. Tavaly a négy hónap alatt összesen 7,5 milliárd forintot tett ki ez a számla, mintegy 63 ezer bejelentésre, míg 2018-ban például a teljes viharszezoni károk miatt kevesebb mint 3,2 milliárd forintot fizettek a biztosítók.
A magyarországi lakóingatlanok 73-74 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A meglévő szerződések jelentős részét több évvel korábban kötötték és azóta sem aktualizálták a tényleges vagyoni helyzetnek megfelelően, így sokan csak a kárrendezési folyamat során döbbennek rá, hogy időközben alulbiztosítottakká váltak.
(Fotó: Unsplash)
időjárás | biztosító | magyarország | kár | vihar
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!