A hercegi pár a Bahamákon, ezen belül is Paradise Islanden piheni ki az elmúlt hónapok fáradalmait.
Vilmos és Katalin az Atlantis nevű üdülőhelyen, a Cove hotelben fejezik be karibi körútjukat, mely a világjárvány kezdete óta az első királyilag jóváhagyott utazásuk, és többek között olyan, irigylésre méltó programpontokból állt, mint csokoládékóstolás egy maja kakaófarmon, búvárkodás Belize-ben és Bob Marley egykori jamaicai otthonának meglátogatása.
A kiruccanás persze nem csupán öncélú vakáció, hanem egyben tisztelgés Erzsébet királynő előtt is,
aki idén ünnepli trónralépésének platina jubileumát, vagyis hetvenedik évfordulóját.
A Cove az üdülőhelyen található öt szálloda egyike, egy csupa lakosztályokból álló toronyépület, amelyből két strandra is rálátni.
Egész Atlantis népszerű nyaralóhely a hírességek körében, például a Royal hotel négyszáznegyven négyzetméteres Bridge lakosztályában, mely éjszakánként huszonötezer dollárba (nyolc és félmillió forintba) kerül, többek között Oprah Winfrey, Kim Kardashian és a néhai Michael Jackson is megszállt, de a Cove csak felnőtteknek fenntartott medencéjénél is szinte biztos, hogy ismert emberekkel futunk össze.
Nem tudjuk, ez a Bahamák luxushoteleit is érint-e, de egy híres dizájner szerint alapjaikban alakulnak át a szállodák idén. Aki pedig még nem tudja, melyik tengerparton heverje ki az évet, az a világ legkülönlegesebbjei között találhat némi inspirációt.
(Forrás: Travel and Leisure, képek: Ron Starr/The Cove at Atlantis/Travel and Leisure, Getty Images)
vilmos herceg | paradise island | nyaralás | katalin hercegné | atlantis | the cove
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!