A stúdió új fotókat osztott meg arról, hogy az építmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Korábban már írtunk a Snøhetta építészeti stúdió Under névre keresztelt víz alatti étterméről, amely három éve nyitott a Norvégia déli csücskén található Lindesnes-ben.
A 495 négyzetméteres, süllyedő periszkópra hasonlító betoncsövet úgy tervezték, hogy mesterséges zátonyként is funkcionáljon, és érdes külső felületén megtapadhassanak a kagylók és algák. Mostanra ez úgy tűnik, bekövetkezett, és a betont birtokba vette a természet.
A helyszín egyébként is gazdag fajválasztékkal bír, mert itt találkozik az Északi-tenger az Atlanti-óceánnal,
a kagylózátonyok pedig megtisztítják a vizet, és még több tengeri élőlényt vonzanak.
A csodálatos víz alatti világban a vendégek egy tizenyegyszer három méteres akrilablakon keresztül gyönyörködhetnek, a tökéletes élményről pedig hangulatvilágítás gondoskodik, amelyet a Light Bureau stúdió tervezett.
Mióta az étterem elkészült, a környezetét több elemmel is bővítették, például sziklákkal, amelyek a remények szerint újabb vonzerőt jelentenek a vízi élőlényeknek.
A világ élelmezési problémáira is a víz alatt találhatjuk a megoldást, és a jövőben talán a víz alatti kirándulások is új szintre lépnek.
(Forrás: Dezeen, képek: Timon Koch/Dezeen)
zátony | norvégia | Under | víz alatti | Snøhetta | étterem
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Így született újjá Budapest ikonikus építészeti csodája
Valami furcsa ebben a családi házban. Rájössz, mi az?
Izgalmas brunch és bar koncepcióval lépett szintet a Studio Arkitekter
Autóroncsokból szól a zene a Nantes-i Operaház előtt
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


