Mutatjuk, hol lehet vízparti nyaralód harmadannyiért, mint a Balatonon

Erősödő pályára állt a nyaralópiac az első negyedévben: megérkeztek a vásárlók, akik még válogatni is tudnak a kínálatból.

Húsz százalékkal nőtt idén eddig a kereslet a Balatonon és környékén lévő nyaralókra, amit a budapesti lakásdrágulás is segít, lévén a pesti árakhoz képest már nem is annyira drágák a magyar tenger körüli nyaralók. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy

a déli és az északi parton is 1,1 millió forint körüli az átlagos négyzetméterár, de vannak ennél jóval drágábbak és olcsóbbak is.

Furcsa, de a kereslet még mindig nem éri el a Covid idején tapasztalt mértéket, ugyanakkor közelít a három évvel ezelőtti, akkor igen erősnek mondható szinthez – áll az Ingatlan.com elemzésében.

A somogyi településeken 1,1 millió alatti az átlagos négyzetméterár, Siófokon közel 1,2 millió, Szemesen, Bogláron és Szárszón az egymilliót sem éri el, míg az északi parton Tihany és Füred kiemelkedik 1,5 milliós, illetve 1,3-as átlagárral.

Harmadannyiért is mehetünk vízpartra

A Velencei-tó egyre több ember számára állandó lakóhellyé is válik, elsősorban Velence és Gárdony, és ugyanez igaz a Dunakanyarban található településekre is – írja a lap. Április végén 832 ezer forint az átlagos négyzetméterár Gárdonyban, míg 933 ezer Velencében.

A Dunakanyarban aktuális átlagos négyzetméterárai: Kismaros 863 ezer, Verőce 808 ezer, Zebegény 750 ezer forint. De még ennél is jóval olcsóbb a Tisza-tó.

Az ottani lakóingatlanok átlagos négyzetméterára mindössze 343 ezer forint. A legdrágább települések közül Tiszafüreden 420 ezer, Poroszlón pedig 350 ezer forint az átlag. Vagyis az árérzékeny vevők számára is létezik vízparti nyaraló alternatíva.

Négylábúval is

Ha pedig kutyával mennénk nyaralni, akkor értelemszerűen kutyabarát strandot kell keresnünk, illetve a két nagy halmaz (nyaralók és kutyabarát strandok) metszetében találhatjuk meg az ideális helyszínt. Ebben segít a cikkünk, amelyben összeszedtük a kutyabarát fürdőhelyek idei listáját, összesen 21 stranddal.

(Forrás: Ingatlan.com, nyitókép: GettyImages)

itthon | pihenés | balaton | tisza-tó | magyarország | velencei tó

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Mutatjuk, hogy fokozhatod a tengerparti élményt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom