Új vasúti útvonal köti össze Krakkót és Varsót két litván várossal, Kaunasszal és Vilniusszal.
Eddig Lengyelország és Litvánia között vonattal egyáltalán nem volt egyszerű közlekedni, hiszen évek óta nem indult sem Varsóból, sem pedig Krakkóból közvetlen járat az észak-európai országba. Most azonban ez megváltozik, új vonatút mutatkozik be ugyanis, amely
a két lengyel nagyvárost, Krakkót és Varsót köti össze Kaunasszal és a litván fővárossal, Vilniusszal.
A vonat hajnal négykor indul Krakkóból, valamikor fél nyolc körül érkezik meg Varsóba, délután fél ötre ér Kaunasba, majd egy órával később Vilniusba. A járat – bár integrált jegyértékesítéssel rendelkezik –, mégsem teljes egészében egy, közvetlen útvonal, mivel
az utasoknak továbbra is át kell szállniuk Mockavánál, a határ litván oldalán.
Néhány éven belül pedig egész Észak-Európa bejárhatóvá válik vonattal, hiszen az évtized végére fejeződik be az úgynevezett Rail Baltica projekt, aminek keretében gyorsvonatok száguldanak majd Lengyelországtól egészen Litvániáig, Lettországig, Észtországig, sőt, akár Finnországig is.
(Forrás: Timeout, fotó: Getty)
litvánina | Lengyelország | vonatút | utazás | vonat járat | vilnius
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!