A kifutópálya meghibásodása miatt nem tudott fogadni egy járatot hétfőn a debreceni repülőtér.
A WizzAir légitársaság december ötödikén Párizsból érkező járata nem tudott Debrecenben landolni, a gépet a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre irányították. A következő járat 18:15-kor érkezett Moszkvából, a hibát addig kellett elhárítani. A repülőtér hétfő délutáni közleménye szerint „a futópálya burkolatán egy már korábban elhárított betonhiba javítóanyaga nem várt módon meglazult”.
Az új burkolathiba kijavításáig a repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. vezetője– a repülésbiztonság legmagasabb szintjének szem előtt tartása érdekében – elrendelte a repülőtér futópályájának ideiglenes lezárását. A burkolathiba kijavítása 15:30-kor megtörtént, így a debreceni nemzetközi repülőtér ismételten alkalmassá vált a „biztonságos légiközlekedési tevékenység folytatására”.
És ha már repülés:
(Forrás: MTI)
liszt ferenc nemzetközi repülőtár | wizz air | debrecen | budapest
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Soha többé ne tedd az ágyra a bőröndödet, miután sokkoló eredményt hozott egy kutatás
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!