Terjeszkedik a magyar hátterű társaság.
A légitársaság közleménye szerint négy Airbus A321neo repülőgépet állít üzembe Róma-Fiumicino nemzetközi repülőterén 2021 júliusától, ez lesz a Wizz Air 43. bázisa – írja az Airportal.
A cikkből kiderül,
hogy a légitársaság harminckét új járata tizenkilenc országot érint, kiegészítve a meglévő huszonöt, Róma-Fiumicinoról és Róma-Ciampinóról induló útvonalait, így 2021-ben az olasz fővárosból már ötvenhét úti cél válik elérhetővé a fapados céggel.
A bővítésnek köszönhetően több mint kétszeresére nő a Wizz Airnél elérhető ülőhelyek száma Rómából, amely így évi csaknem négymilliót jelent – olvasható az Airportal-on.
Március elején megírtuk, hogy míg itthon szinte minden bezár, a Wizz Air Palermóban megnyitja legújabb bázisát, valamint, hogy a magyarok egyik kedvenc nyaralós célpontjára indít új járatot a légitársaság.
(Forrás: Airportal, fotók: Wizz Air, Getty Images, Unsplash)
repülés | olaszország | utazás | magyar | bázis | légitársaság
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Soha többé ne tedd az ágyra a bőröndödet, miután sokkoló eredményt hozott egy kutatás
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!