Kiderült, hogyan készül a Wizz Air a télre

A fapados több más európai légitársasághoz, például a British Airwayshez és a Lufthansához hasonlóan optimistán várja a következő időszakot.

Ezen vállalatok mindegyike a jegyeladások növekedésére számít a hidegebb hónapokban is, a Wizz Air pedig 35 százalékos kapacitásbővítést is tervez annak ellenére, hogy az emberek Európa-szerte küzdenek az emelkedő árakkal.

Mint Váradi József vezérigazgató elmondta, eddig semmi jelét nem látják a kereslet csökkenésének, így továbbra is magabiztosak.

Ha megvalósul a cég tervezett kapacitásnövekedése, akkor a vállalat a legnagyobb riválisával, a Ryanairrel együtt azon kevés európai légitársaság közé fog tartozni, amelyek túllépik a járvány előtti méretüket.  A bővülés azonban így is alulmúlja az elemzők korábbi várakozásait, akik 40 százalékos bővülésre számítottak. Ez a döntés pedig arra utalhat, hogy

a Wizz Air óvatosabbá vált, többek között az elmúlt hónapok repülőtéri fennakadásainak következtében is.

A júniustól szeptemberig tartó időszakban a cég 374 millió eurós bevételt könyvelhetett el, ami ellensúlyozza az előző negyedévben jelentett 154 milliós veszteséget.

A Wizz Airrel négy és félmillióan utaztak októberben, ami 52 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, az azóta eltelt egy év alatt pedig összesen 42,6 millió utast értek el, ami 136%-os növekedést jelent.

Nemrég újabb fantasztikus úti cél vált érhetővé a Wizz Airrel Budapestről, és a világ legvágyottabb országába is elindultak a légitársaság járatai.

(Forrás: Reuters, Travel Weekly, képek: Getty Images)

wizz air | téli | jelentés | bevétel | légitársaság | kapacitásbővítés

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A Balaton legstílusosabb titka: saját partszakasz, jakuzzi és nyugalom, amit máshol nem kapsz meg
Hirdetés