Az ausztráliai Aurora Expedition bahamai zászló alatt közlekedő sétahajója Grönland északnyugati részénél feneklett meg 206 emberrel a fedélzetén, és ha ez önmagában nem lenne elég probléma, három sikertelen mentési kísérlet után az újabbra legalább holnapig kell várni.
A dán felügyelet egy nagyobb járőrhajót, a Knud Rasmussent küldi a helyszínre, amely több mint kétezer kilométerre tartózkodott onnan és várhatóan csak pénteken érkezik meg, miután az időjárás is nagyon kedvezőtlen. Szerencsére a hajó fedélzetén tartózkodók nincsenek veszélyben és károkról sem érkezett jeletés, viszont három koronavírus-fertőzöttet találtak, akiknek karanténba kellett vonulniuk.
A 104,4 méter hosszú és 18 méter széles Ocean Explorer hétfőn futott zátonyra az északkelet-grönlandi nemzeti parkban található Alpefjordban, amely a világ legnagyobb és legészakibb nemzeti parkja.
Nem sokkal később egy halászhajó megpróbálta kihúzni az iszapból, de nem járt sikerrel.
Szerdán a dán haditengerészet közelben tartózkodó kutyaszánjárőr-egységének tagjai jártak a fedélzeten, akik szerint a legénysége és az utasok is jól vannak. A járőrök baleset esetén másfél órán belül a helyszínre sietnek.
A hatóságok időközben kapcsolatba léptek egy másik, a térségben tartózkodó tengerjáró hajóval is, amelyet arra kértek, hogy maradjon a közelben, hogy szükség esetén segítséget nyújtson.
Ugyanakkor a zátonyra futott sétahajó magától is újra elindulhat, ha a dagály megfelelő körülményeket teremt, bár egyelőre még nem sikerült meglovagolnia a hullámokat.
Amikor Grönlandról és az Északi-sarkkör világáról olvasunk vagy hallunk, gyakran kellemetlen hírekkel találkozunk. A sziget azonban annak ellenére csodás, hogy egyre nagyobb szeget verünk az ökoszisztémájába.
(Forrás: Euronews, AP News, képek: Ulstein, Getty Images)
tengerjáró hajó | Ocean Explorer | Dánia | zátony | grönland
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

