Azért nem 20, mert egy friss listán Budapest is szerepel (persze oda is el lehet utazni).
A Kayak nevű utazási cég közzétette azoknak az úti céloknak a listáját, ahol a legtöbbet kaphatjuk a pénzünkért.
A Kayak szerint ezek zseniális opciók azok számára, akik szeretnének utazni, de a lehetőségeik behatároltak.
A lista összeállításakor az étkezések, az italok és a repülőjegyek árát vették leginkább figyelembe.
Elég széles a skála, mert jól ismert helyek mellett távoli és kevésbé nyilvánvaló úti célok is akadnak köztük, Közép- és Kelet-Európa pedig több várossal képviselteti magát.
A megfizethető gyöngyszemek rangsorát a spanyolországi Galicia régiója vezeti, amely csodás tájairól, kiemelkedő gasztronómiájáról és a történelméről ismert, utóbbit tekintve például arról a kiváló állapotban fennmaradt római kori falról, mely az UNESCO világörökség része. Az elemzés szerint április és október között érdemes odautazni, egy korsó sör 2 fontba (1000 forint), egy kapucsínó másfél fontba (750 forint), egy éttermi étkezés átlagban pedig 10 fontba (5000 forintba) kerül.
Második helyen Bulgária aranyhomokos tengerpartjait, a harmadikon pedig némileg meglepő módon a spanyolországi Mallorcát ajánlják.
Feltűnik a listán a magyar főváros is: a 13. helyen végzett Budapest az elemzés szerint az év bármelyik időszakában jó választás; egy sör átlagban 2 font (1000 forint), egy kávé 1.8 font (885 forint), egy étkezés pedig 8 font (4000 forint) körül kihozható.
A top 20 így fest:
- Galícia, Spanyolország
- Aranyhomok, Bulgária
- Palma, Mallorca
- Sarandë, Albánia
- Szkopje, Észak-Macedónia
- Kotor, Montenegró
- Magas-Tátra, Szlovákia
- Varsó, Lengyelország
- Bécs, Ausztria
- Szkopelosz, Görögország
- Riga, Lettország
- Prága, Cseh Köztársaság
- Budapest, Magyarország
- Lisszabon, Portugália
- Hurghada, Egyiptom
- Turunç, Törökország
- Dominikai Köztársaság
- Kerala, India
- Phnom Penh, Kambodzsa
- Puerto Vallarta, Mexikó
A teljes listát és a részletes magyarázatot itt lehet böngészni.
Az év vége felé az eDreams ODIGEO úgy döntött, visszatekint az elmúlt hónapokra és felállítja az európai és amerikai turisták körében legnépszerűbb helyek toplistáját.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
rangsor | tippek | 2025 | helyek | utazás | úti célok
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!