Sokan érzik úgy, hogy Párizs nem felel meg az elvárásaiknak. Legyen szó a túlságosan zsúfoltnak tűnő látványosságokról vagy a vártnál koszosabb utcákról, a francia főváros alkalmanként képes csalódást okozni. Ehhez kapcsolódóan létezik az ún. "Párizs-szindróma" nevű állapot, vagyis az a fajta siránkozás, melyet egyesek akkor éreznek, amikor nem azt kapják egy várostól, amit előtte elképzeltek. Nem kell azért lemondani Franciaországról, hiszen akadnak bőven romantikus, csillogó és csalódásmentes helyek arrafelé – az egyik közülük a csak "miniatűr Párizsként" emlegetett Nancy, amely turisztikai élményben meg tudja verni a fővárost.
A Versailles és a párizsi Place Vendome stílusában tervezett Nancy olyan, mint Párizs kicsiben, a tömeg nélkül.
Az ország északkeleti felében megbúvó várost Párizs stílusában tervezte I. Szaniszló, a trónfosztott lengyel király, miután XIV. Lajos feleségül vette a lányát. Szaniszlót Lajos megtette Lotaringia hercegévé, aki háláját a város újjáépítésével fejezte ki. Nem gondolta túl azért: lemásolta Párizs legpazarabb épületeit, majd a főtér körüli összes homlokzatot aranyporral hintette be.
Maga a főtér egyébként Nancy legnépszerűbb látnivalói közé tartozik, elnyerte többek között a TripAdvisor 2023-as Traveller's Choice díját.
A sétálóutcás teret imádják a turisták, nem meglepő módon több ezer ötcsillagos értékeléssel büszkélkedhet, holott sokak szerint a képek nem is igazán adják vissza a báját.
Már csak a tér miatt is érdemes elutazni Nancy-ba, mert alapból nem igazán számít az ember arra, hogy ilyen csodás helyet talál egy kevésbé ismert francia városban. Lenyűgöző éjszakai kivilágítását sem érdemes elmulasztani.
Nancy másik nevezetessége a Parc de la Pépinière, amit a helyiek egyszerűen csak La Pep-ként ismernek. A park leghíresebb látványossága az 1875 óta ott álló Mozart zenekari pavilon, vagyis a Kiosque Mozart. Egészen pontosan a park angol kertjében rejtőzik, ahol waffle-t és fagylaltot is kapni – nem csoda, hogy a turisták és a helybéliek egyaránt odavannak érte.
Nancyban akadnak azért I. Szaniszló térnyerése előtt felhúzott látványos emlékművek is. Közéjük tartozik a Disney-filmekbe passzoló La Porte de la Craffe, egy hatalmas kapu az óvárosba, amely a 14. században a város erődítményeinek részeként tündökölt. A mögötte lévő utcák fölé magasodik, egyben pazar kilátást nyújt a környék bárjaira és kávézóira.
Építészetéhez hasonlóan Nancy gasztronómiája ugyancsak a párizsi példaképeket idézi.
A legtöbb beszédtémát adó macaronokat két apáca tette népszerűvé a városban, akik az 1790-es években a francia forradalom idején errefelé bujkáltak. Azért sütötték és árulták a finomságot, hogy a befolyt pénzből ki tudják fizetni a lakbérüket (később a macaron-nővérekként váltak országszerte ismertté).
A megkóstolandó helyi édességek listáján előkelő helyen pózol a Mirabelle-szilva, a Saint Epvre-torta és a mézeskalács.
Tehát, aki szívesen ellátogatna Párizsba, de nem szeretné megkockáztatni a csalódást, annak elsőre talán biztosabb opció Nancy. Ahogy a The New York Times írta: "Szépségét és kultúráját tekintve Nancy leginkább olyan, mint Párizs kezdőknek".
Egy Euronewson megjelent cikk szeretné elejét venni annak, hogy a turisták értékes idejüket olyan népszerű, de épp ezért tömeggel elárasztott és csalódást keltő műemlékekre pazarolják, melyek meglátogatását úgyis megbánják. A bökkenő, hogy a kiemelt látnivalók között az egyes városok legikonikusabbjait találjuk.
(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images, Unsplash)
látnivaló | nancy | párizs | miniatűr | tipp | franciaország
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!