Málta július 14-től csak azokat a turistákat engedi be, akik teljesen immunizáltak a koronavírussal szemben.
Eddig a turisták beutazhattak, amennyiben teljesen beoltották őket, vagy negatív PCR-tesztet tudtak felmutatni. A kivételt a brit turisták jelentették, akik esetében a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsa miatt megkövetelték a teljes beoltottságot.
A negatív PCR-teszt mostantól nem elegendő
Chris Fearne egészségügyi miniszter szerint az esetszám megugrása olyan turistákhoz köthető, akik nem voltak immunizálva, de negatív teszteredmény birtokában felszállhattak a repülőgépre. A legtöbben közülük fiatalok, akik angol tannyelvű iskolákban diákok. Hozzátette, hogy ezeket az oktatási intézményeket szerdától bezárják. A miniszter ugyanakkor kifejtette, hogy
egyedül az Európai Unió és Nagy-Britannia által kiállított oltási igazolványokat fogadnak el.
Kivételt jelentenek majd a teljesen beoltott szülőkkel utazó, tizenkét évesnél fiatalabb gyerekek, ha vírustesztjük negatívnak bizonyul. A máltai felnőtt lakosság 79 százalékát immunizálták eddig, a kormányzat célkitűzése, hogy 85 százalékra emeljék ezt a szintet.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI)
európai unió | szigorítás | málta | immunizálás | utazás | Nagy-Britannia
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
A nagymamás utazás lett az év egyik legkülönlegesebb trendje
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
