Kiderült, hogy a magyarok egyik kedvenc városában van most a világ legjobb étterme

A World's 50 Best Restaurants egy szokásosnak mondható rangos díjátadó ünnepségen Las Vegasban jelentette be, melyik a világ idei legjobb étterme.

A Wynn Las Vegasban nemzetközi hírű séfek és elismert étteremtulajdonosok gyűltek össze a világ minden tájáról, így először ők hallhatták a győztes nevét,

amely nem más, mint a spanyolországi Barcelonában található Disfrutar.

A rangsort minden évben egy szakértői testület állítja fel néhány alapszabályt betartva: a tagok nem szavazhatnak olyan étteremre, melyben gazdasági érdekeltségük van, és csak olyan helyre voksolhattak, ahol az előző 19 hónapban legalább egyszer étkeztek. Az az étterem, amely korábban behúzta már az első helyet, nem jogosult további győzelmekre, ehelyett a „Best of the Best” elit listájára kerül. Ezen jó pár neves étterem szerepel, köztük a Noma, az Osteria Francescana vagy a Mirazur, illetve immáron a 2023-as győztes, a limai Central.

Az egyes kontinensek legjobb helyezést elért éttermei külön elismerésben részesültek. Afrika legjobb étterme a La Colombe lett, Észak-Amerikában az Atomix, Ázsiában pedig a Gaggan nyert. Dél-Amerika legjobbja Maido, Európáé és egyben világé a pedig a barcelonai Disfrutar.

A Disfrutart már régóta nagyra értékeli a zsűri – 2023-ban második helyen végzett,

egyébként 2018 óta állandó szereplője a díjátadónak.

Oriol Castro, Eduard Xatruch és Mateu Casañas séfek még az 1990-es években találkoztak, majd a barcelonai Eixample negyedben megnyitották közös éttermüket,

amely furcsán kreatív étlapjáról és gyönyörű enteriőrjéről ismert.

A top 50 így fest:

  • 1. Disfrutar, Barcelona
  • 2. Asador Etxebarri, Atxondo, Spanyolország
  • 3. Bruno Verjus asztala, Párizs
  • 4. Diverxo, Madrid
  • 5. Maido, Lima
  • 6. Atomix, New York
  • 7. Quintonil, Mexikóváros
  • 8. Alkimista, Koppenhága
  • 9. Gaggan, Bangkok
  • 10. Don Julio, Buenos Aires
  • 11. Septime, Párizs
  • 12. Lido 84, Gardone Riviera
  • 13. Trèsind Studio, Dubaj
  • 14. Quique Dacosta, Dánia
  • 15. Sézanne, Tokió
  • 16. Kjolle, Lima
  • 17. Kol, London
  • 18. Plénitude, Párizs
  • 19. Reale, Castel di Sangro
  • 20. Wing, Hongkong
  • 21. Florilège, Tokió
  • 22. Steirereck, Bécs
  • 23. Sühring, Bangkok
  • 24. Odette, Szingapúr
  • 25. El Chato, Bogotá
  • 26. Az elnök, Hongkong
  • 27. A Casa do Porco, São Paulo
  • 28. Elkano, Getaria
  • 29. Boragó, Santiago
  • 30. Tim Raue étterem, Berlin
  • 31. Belcanto, Lisszabon
  • 32. Den, Tokió
  • 33. Pujol, Mexikóváros
  • 34. Rosetta, Mexikóváros
  • 35. Frantzen, Stockholm
  • 36. The Jane, Antwerpen
  • 37. Oteque, Rio
  • 38. Sorn, Bangkok
  • 39. Piazza Duomo, Alba
  • 40. Le Du, Bangkok
  • 41. Mayta, Lima
  • 42. Ikoyi, London
  • 43. Nobelhart & Schmutzig, Berlin
  • 44. Mingles, Szöul
  • 45. Arpege, Párizs
  • 46. Single Thread, Healdsburg
  • 47. Schloss Schauenstein, Fürstenau
  • 48. Hisa Franko, Kobarid
  • 49. La Colombe, Fokváros
  • 50. Uliassi, Senigallia

(Forrás: CN Traveller.com, fotók: Getty Images)

barcelona | világ | World’s 50 Best Restaurants | éttermei | disfrutar | legjobb

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom