Az Airbnb még májusban kérdezte meg az utazókat, hogy milyen változásokat szeretnének látni a platformon.
Most pedig ezekre az igényekre válaszolva bevezet néhány újdonságot. Először is két szűrővel bővül a rendszer: az egyik segítségével a vendégek king-size, vagyis nagyméretű ágyakra kereshetnek, a másikkal pedig azokra a lakásokra, ahová kisállatot is lehet vinni. Ez a funkció egyébként egyszer már létezett, de 2021-ben visszavonták, hogy aztán most a nagy érdeklődésre való tekintettel visszakerüljön a menübe.
Felmerült az a kérés is, hogy a cég ellenőrizze jobban a kiadó ingatlanokat, hogy megelőzze az átveréseket. Ennek eleget téve az oldalra feltöltött lakásokat az ingatlanadatok valamint élő fotók és videók segítségével ellenőrzik, hogy
a vendégeknek ne kelljen aggódniuk amiatt, hogy egy hirdetés hamis, vagy egy ház nem ott található, ahová meghirdették."
Ha a lakással minden rendben, ezt egy ikon jelzi majd. A rendszert 2024 elejétől vezetik be Egyesült Államokban, Kanadában, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Ausztráliában.
Az Airbnb-t korábban gyakran kritizálták amiatt, hogy csak a foglalás legutolsó lépésénél derültek ki az addig rejtve maradó költségek, így mostmár rögtön az első lépésnél látható, hogy mennyibe is fog kerülni valójában a szállás.
Bár az Airbnb mint olcsó szálláslehetőséget kínáló platform híresült el, bizonyos körülmények között jobban járhatunk, ha hotelt bérlünk.
(Forrás: The Street, képek: Unsplash)
airbnb | változások | szállás
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Soha többé ne tedd az ágyra a bőröndödet, miután sokkoló eredményt hozott egy kutatás
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
