Özönlenek Európába az amerikaiak, aminek viszont nem mindenhol örülnek

Ahogy a világjárvány hatása lassan teljesen eltűnik, úgy megy keresztül figyelemre méltó átalakuláson az európai turizmus. Az egykor kihalt utcák ma már újra nyüzsögnek, köszönhetően például az Amerikából érkezők egyre növekvő számának.

A tavalyi évhez képest ugyanis az Európába látogató amerikai turisták száma ötvenöt százalékkal nőtt, ami új rekordot jelent.

Ehhez néhány új opció megteremtésével nagyban hozzájárultak a légitársaságok is, így megfizethetőbbek lettek az európai tripek.

Az olyan kedvelt turistamágnes városok, mint mondjuk Párizs, London és Róma most éppen tele vannak turistákkal.

Az idegenforgalom növekedése megkönnyebbülést jelent a különböző helyi vállalkozásoknak, amelyek alaposan ki voltak téve a járvány hatásainak. Giuseppe Roscioli, a római szállodaszövetség vezetője úgy látja, hogy a turizmus fellendülése "varázslatos pillanatot" jelent a korábbi szállodabezárások után.

A megugró keresletre válaszul viszont meredeken emelkedtek a szobaárak – Rómában húsz, Londonban harminc, Párizsban pedig figyelemre méltó módon ötven százalékkal.

Azonban nem minden turista hoz magával pozitívumokat.

Júniusban két amerikai turistát rajtakaptak, amint elektromos robogójukat a római Spanyol lépcsőn tolták és dobálták, a helyi hatóságok szerint 25 ezer dollár értékű kárt okozva ezzel.

Ugyancsak az olasz fővárosban történt nemrég egy eset, amikor is egy turista kulccsal véste bele saját és barátnője nevét a Colosseum falába, amiért több mint 16 ezer dolláros bírságot és akár öt év börtönbüntetést kaphat.

(Forrás: CBS, fotók: Getty Images)

turizmus | Európa | utazás | amerika | usa | növekedés

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom