Elképesztő környezetben, homokdűnék és hatalmas hegyek által átölelve, a Vörös-tengerhez közel fekszik ez az oázisnak is felfogható a golfklub valahol Jordániában.
A negyvennégy négyzetkilométeren elterülő Ayla Golf Clubot az Oppenheim Architecture álmodta meg meglehetősen idilli vidéken, Aqaba városában.
Az exkluzív projekt a klubház és az akadémia mellett magában foglalja a kortárs lakóépületeket, a csábító kilátású butikhoteleket, a közösségi tereket, illetve természetesen az Aylának saját étterme, üzletei, társalgói és wellnessközpontja is van.
Türkizkék színű mesterséges lagúnák köré épült olyan vidéken, amelynél megnyugtatóbbat nem nagyon találni arrafelé.
Egészen pazar lokációval bír a szórakoztató központ: a tenger és a belváros is mindössze néhány percre található a golfklubtól és a repülőtérre is tíz perc alatt oda lehet érni.
Magát a pályát nem kisebb egyéniség, mint a híres Greg Norman tervezte; a korábbi ausztrál profi golfjátékos a nyolcvanas és a kilencvenes évek egyik legnagyobb sztárja volt, háromszázharmincegy héten át vezette a világranglistát.
Ebből sejthető, hogy nem csupán az ötcsillagos szintű, tizennyolc lyukas pálya, hanem a kiszolgáló létesítmények is a legmagasabb színvonalat képviselik. Ilyen például a fine dining étterem, ahol a nemzetközi ízek mellett a beduin konyha legjavával ismerkedhetünk: elfogyaszthatunk például egy hagyományos Zarb-vacsorát, amihez az egyedülálló fűszerezésű húsokat lassú tűzön, föld alatti kemencében sütik.
Aylát az élet, az álmok és a szenvedély ihlette. A művészi jellegű resort stílusjegyei a beduinok ősi örökségét viszik tovább, miközben a helyi hagyományoknak, a modern, eklektikus építészetnek és az európai szakértelemnek sincs híja.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Ayla Golf Club)
luxus | sivatag | jordánia | fine dining | étterem | pálya
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!