Az eddigi leghosszabb Budapest Art Week jön – Ezeket érdemes megnézni

Hetven budapesti kortárs galéria, kiállítótér, múzeum és műterem vár az 5. Budapest Art Week képzőművészeti eseménysorozaton október 16. és 25. között.

Az eddigi leghosszabb Budapest Art Week (BAW) közönsége kiállítások, műterembejárások, tárlatvezetések, vezetett városi séták, múzeumpedagógiai foglalkozások és sok egyéb program közül választhat. A BAW programjai és kiállításai tíznapos vagy egynapos karszalagokkal látogathatók közölték a szervezők.

A BAW egyik fontos célja, hogy a családok és fiatal felnőttek is résztvevőivé váljanak a rendezvénynek. Ennek érdekében indították például 2019-ben a Közelítő program elnevezésű múzeumpedagógiai foglalkozásokat, melyek idén online valósulnak meg.

A kiállítások közül a közlemény kiemeli a Ludwig Múzeum BarabásiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve; a Budapest Art Mentor program és a Budapest Projekt Galéria Felfedezők 3.0; a Várfok Galéria Kutyák, szarvasok és griffek, valamint a Kassák Múzeum Személyes távolság – Besnyő Éva fotográfiái című tárlatait.

Idén is visszatérnek a galériatúrák, vezetett városi séták, épületbejárások és tárlatvezetések, és a Nyitott Műtermek délutánja is újra jelentkezik a Budapest Art Weeken. A látogatók ezúttal is betekintést kaphatnak egyéni művészek, többek között Barakonyi Zsombor, Benyovszky-Szűcs Domonkos, Csizik Balázs, Horváth Lóczi Judit zárt tereibe, illetve egy műteremház, a Budapest Art Factory életébe is.

Mint a közlemény hangsúlyozza, az eredetileg tavaszra meghirdetett, ám a koronavírus-járvány miatt elhalasztott eseménysorozat minden programján kötelező a maszk viselése. Az eseményeken való részvétel korlátozott, ezért egyes programokhoz kötelező előzetesen regisztrálni a honlapon.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI)

tárlat | kiállítás | túra | séta | program | Budapest Art Week

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom