Az égi óriás, ami 52 elefántot is elbírt

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

A repülés történetében kevés olyan gépet alkottak, amely akkora tiszteletet és ámulatot váltott ki, mint az Antonov An-225 Mriya.

A világ valaha épített legnagyobb teherszállító repülőgépe olyan hatalmas volt, hogy akár 250 tonna rakományt is tudott szállítani.

Ez nagyjából 52 kifejlett elefánt együttes tömegének felel meg.

Az 1980-as években, a Szovjetunióban összerakott monstrum első felszállását 1988. december 21-én regisztrálták az almanachok. A Mriya – amely ukránul annyit jelent: álom – eredetileg a szovjet űrprogram számára készült. Feladata a Buran űrrepülőgép szállítása volt, amelyet a törzs tetején rögzítve vitt egyik helyszínről a másikra. A gép 1989-ben a párizsi légibemutatón vált világszenzációvá, amikor a hátára szerelt űrrepülőgéppel mutatkozott be.

Az An-225 valódi légi kolosszusnak számított: 84 méter hosszú volt, üresen 285 tonnát nyomott, 6 hajtómű hajtotta, és 32 keréken gurult.

Raktere önmagában is elképesztő méretekkel rendelkezett: 43 méter hosszú, 6.4 méter széles és 4.4 méter magas volt. A belső térbe belépve az ember inkább érezhette magát egy hangárban, mintsem egy repülőgépen. Összehasonlításképpen csak annyit, hogy egy szabványos kosárlabdapálya 28 méter hosszú, a Mriya rakterében pedig ennél jóval nagyobb tárgyak is kényelmesen elfértek.

Ennek köszönhetően a repülőgép mozdonyokat, komplett repülőgép-alkatrészeket, sőt hatalmas szélturbina-lapátokat is képes volt szállítani. A különleges, felfelé nyitható orrkialakítása lehetővé tette a hatalmas rakományok egyszerű be- és kirakodását.

Az An-225 több mint 200 világrekordot állított fel, köztük a valaha légi úton szállított legnehezebb és leghosszabb rakomány rekordját is. Nem csoda, hogy a légi teherszállítás területén hosszú éveken át nem akadt kihívója.

A legendás repülőgép sorsa viszont tragikus fordulatot vett 2022-ben, amikor az ukrajnai háború során, a Kijev melletti hosztomeli repülőtéren megsemmisült. Az eset nem csupán egy gép elvesztését jelentette, hanem egy korszak végét is.

Szakértői becslések szerint az An-225 újjáépítése ma mintegy 3 milliárd dollárba (kb. 1.26 billió forintba) kerülne.

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

repülőgép | valaha volt | Antonov An-225 Mriya | rekorder | repülő | AN-225

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 24. számát!

Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom