Éppen az fog megmenteni, amit nemrég a pokolba kívántam

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Semmi másra nem vágytam, csak hogy lemerüljön, ne legyek elérhető, és lehessen legalább pár órám nélküle. Most pedig hálálkodom, hogy megadatik a lehetőség, hogy bármikor, bárkivel beszélhessek. Pofonok, felismerések, óránként mást kapok a világtól, magamtól.

Egy étteremben vártunk a desszertre, és szó szerint ráültem a telefonomra, hogy még véletlenül se kelljen kaparásznom utána, reflexből ne tudjam elővenni és az étel és a társaságom élvezete helyett azt nyomkodni. Persze beszélgetés közben eszembe jutott olyan téma, amihez kellett volna egy fotó vagy videó, de úrrá lettem magamon, ráér az. Mantráztam, hogy hahó kislány, épp gyakorlod a tudatos jelenlétet, szóval nincs telefon, nincs YouTube, nincs barátnő, akinek épp azért van tizenöt nem olvasott üzenete, mert otthon festette a haját, és nem lett jó az árnyalat, most pedig teljesen odavan.

Azt mondanám, hogy egész jól sikerült a vacsora megoldása telefon nélkül, de mindeközben kicsit szánalmasnak is éreztem magam, hogy babérkoszorúkat kívántam a fejemre, mert két és fél órára el tudtam rejteni a telefont.

A tárgyat, amely a most következő hetekben, hónapokban esszenciálissá válik. Ami miatt tényleg szerencsések vagyunk, ami miatt egy önkéntes/elrendelt karantén is izgalmasabb lehet, amivel bármikor fel tudjuk hívni a nagymamát, tudunk videocsetelni a barátokkal, mítingelni a munkatársakkal, vagy helyzetjelentést kérni a világ másik oldaláról, a külföldi rokonoktól.

Gyorsan áramlik az információ, túl sok hírrel árasztanak el, a hírportálok füstölnek, a dezinformációk pedig ugyanúgy terjednek a Facebookon, mint maga a vírus, amiről terjed a sok álhír.

Sok érdemes adat keveredik össze a badarságokkal, de még ez is eltörpül amellett, hogy a tenyerünkben tarthatjuk a világot. Az összes közeli és távoli kapcsolatunk működhet így is, a társas távolságtartás mellett. Csoportos videokonferenciákkal, néhány megerősítő üzenettel, hogy mindenki jól van, vagy krízishelyzetben, amikor a háromgyerekes édesanya barátnőnk már nem bírja cérnával. Ekkor tarthatjuk benne a lelket, bármikor, bármelyik formában, ahogy csak szeretjük. Cseten, videóval, telefonálva.

Óriási dolgok ezek. Szóval bevallom, miután gondosan áttöröltem elöl-hátul minden felületét, gondoltam rá, hogy belesuttogom a telefonba, hogy köszönöm. Hónapok, sőt évek óta simogatom úgy, hogy közben a pokolba kívánom, mert nem a külvilággal foglalkozom. A külvilág most bent van. Velünk a legfontosabb szeretteink, kezünkben pedig a többi fontos ember.

És szinte látom, hogy ha vége ennek az egésznek, és annyira vágyunk majd a barátaink, nagymamánk ölelésére, a helyén fogjuk tudni kezelni a telefont, és nem kell ráülni az étteremben.

Átrendeződik, ez is.

Ez is érdekelhet:

(Illusztrációk: Getty Images) 

koronavírus-járvány | mobiltelefon | koronavírus | mindfulness | karantén | social distancing