Végül eldőlt, hogy Franciaország a bagettet, ezt az isteni, a ropogós héjú, hosszúkás francia kenyeret jelöli a az UNESCO-világörökségi listára. És az is kiderült, hogy kikkel küzdött meg a világörökségi jelölésért!
A bagett-történet pár mondatban, ha esetleg lemaradtál volna róla: a francia pékszövetség 2018 decemberében javasolta Emmanuel Macron elnöknek, hogy támogassa kezdeményezésüket az UNESCO-világörökségi listára való felvételre. A szervezet szerint a 20. század elején megjelent, lisztből, vízből, sóból és élesztőből készült péktermék
az Eiffel-toronnyal együtt Franciaország legfontosabb jelképévé vált, és helye lenne a világörökségi listán.
A tárca március 31-ig nyújthatja be a pályázatát az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO), amely a végső döntést várhatóan 2022 őszén mondja ki, tehát cirka másfél év múlva derül ki, vajon a bagett felfér-e a világörökségi listára.
Ez azért is lenne szerencsés, mert – ahogy a francia minisztérium közleménye is írja – Franciaországban a pékségek száma folyamatosan csökken, elsősorban a vidéki területeken: míg 1970-ben ötvenötezer házi készítésű péksüteményeket árusító pékség volt az országban (790 lakosonként egy), addig jelenleg már csak harmincötezer (kétezer lakosonként egy), és a szerepüket gyakran az üzemileg, adalékanyagokkal készített bagett váltotta fel.
A bagett mellett viszont más francia kuriózumok is neveztek a nemzeti jelölésre:
a párizsi háztetők és a Biou d'Arbois elnevezésű, középkori eredetű ünnepség is pályázott a világörökségre.
Az UNESCO a világ szellemi örökségének listájára évente csaknem száz új jelölt kerül fel egy hosszú pályázat után, amelyeknek először a nemzeti örökségi nyilvántartása kell bekerülniük, majd az adott ország kormánya mutathatja be őket az UNESCO illetékes bizottságának.
A bagett amúgy előkelő csarnokba lépne be a világörökséggel: az UNESCO 2018 decemberében a nápolyi pizzasütők mesteri szaktudását (a pizzatészta pörgetését a levegőben) vette fel a világ szellemi örökségének listájára,
miután azt kétmillió ember kérte petícióban.
A Biou d'Arbois-hoz még nem volt szerencsénk, de a bagettnek (és abszolút a párizsi háztetőknek is) mi gond nélkül odaadnánk a világörökséget. És vissza is mennénk azonnal, amint nem ilyen elkeserítő a Szajna-part, és a legendás Shakespeare & Co. könyvesboltba is rögvest betérnénk.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
pizza | pék | nápoly | baguette | pékség | Eiffel-torony
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!