A napokban újra kinyithattak a fodrászüzletek Ausztriában, bár a szalonok egyelőre még tanulják az új szabályokhoz való alkalmazkodást. Bécs jómódú kutyáinak ellenben jó ideje nem okoz gondot egy kis fazonigazítás.
A legutóbbi három ausztriai lezárásból kétszer is nyitva maradhattak a kutyakozmetikák, ráadásul a fodrászatokkal ellentétben ott a gazdiktól nem kérnek negatív koronavírus-tesztet.
"Az előző lezárás óta a feleségem vágta le a hajam – mondja Roland Vitecek, ölében a tízéves Yorkshire terrierjével, Lilivel. – Prioritást jelent most, hogy a kutya ápolt legyen" – vallja be, miközben időpontot egyeztet Lili számára mosásra, trimmelésre és szárításra.
A szalon tulajdonosa, Grazyna Jedrasiak elárulta, hogy a március közepétől április közepéig tartó első lezárás jelentős forgalom-visszaesést hozott, ami után viszont kétszer annyi munka szakadt a nyakába.
Mostanság ismét a szokásosnál kevesebb vendég tér be hozzájuk, mert az ügyfelek vagy félnek a fertőzéstől, vagy elvesztették a munkájukat, és nincs pénzük kutyakozmetikusra.
"A kutyám volt az első a családból, aki szépészeti szolgáltatásban részesült – meséli Zlatka Cular hatéves kutyája, Archie társaságában. – Nekem sajnos most nem volt időm fodrászhoz menni, talán később meg tudom oldani."
Ahhoz, hogy valaki beülhessen egy fodrászüzletbe, egy negyvennyolc óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet kell bemutatnia. Ennek következményeként egyébként a városban alaposan megnőtt a tesztközpontok forgalma.
"Néha az emberek kevésbé ápoltak, mint a kutyáik, mert a kutyák hat-nyolc hetente jönnek hozzám, a gazdáik ellenben hosszabb ideje nem jártak már fodrásznál. Valószínűleg még eltart egy ideig a folyamat, mert nem mindenkinek sikerül rögtön időpontot kapnia a tesztelésre" – zárta Grazyna Jedrasiak.
Bécsi mindennapok
Azok a bécsiek, akik a koronavírus okozta lezárások alatt édességre vágynak, és pont Sacher-tortát ennének, most nagyon boldogok lehetnek. A bécsi Szépművészeti Múzeum pedig kétszázharmincéves lett, komoly kiállítással ünnepelnek.
(Forrás: Reuters, fotók: Getty Images)
lezárás | könnyebb | kozmetika | kutya | bécs | ausztria
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Ennyiért már lakást veszel: elszálltak a foci-vb-döntő jegyárai
Kiderült, hogyan szállítják a döntő helyszínére a vb-trófeát
Hatalmas botrány: Shakira miatt írja újra a foci legalapvetőbb szabályait a FIFA
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


