Komoly elismerést kapott Dubajban egy magyar topséf

Tóth Szilárd két kést kapott a 2024-es The Best Chef Awards díjátadón Dubajban!

Tóth Szilárd tavaly került be a 100 legjobb közé egyedüli magyarként, idén pedig a két késsel járó World Class elismerés hatalmas eredmény az egész Salt csapatnak, hiszen ez azt jelenti, hogy a maximálisan adható pontok több mint 40%-át megkapta a szavazóktól. Szilárd mellett Pesti István, Széll Tamás és Rácz Jenő kapott egy-egy kést, azaz Excellent elismerést, ami szintén nagyszerű teljesítmény.

Tavaly november 21-én rendezték meg Mexikóban a The Best Chef 100 eredményhirdető gáláját, amely hazai szempontból történelmi sikerrel zárult, Szilárd ugyanis hazai séfként első alkalommal került fel egy olyan listára, amin a fine dining legnagyobb nevei szerepelnek.

A The Best Chef szavazás kétlépcsős. A listára először minden évben száz új séfet jelölnek gasztronómiai szakemberek, kritikusok, fotósok. Az új jelöltek mellett az előző évben a top százas listán szereplőkre adhatják le a voksaikat a szavazók, vagyis kétszáz jelöltből kerül ki az adott év száz „legjobbja”. Az előző év listás séfjei is szavazhatnak, de magukra természetesen nem lehet voksolniuk. A zsűri nem az éttermekre, lokációra, hanem a séfekre és a kreativitásukra helyezi a hangsúlyt.

– Abszolút örömöt okozott a lista, elég illusztris amúgy a névsor, főleg első hatvan helyezett. Csupa neves szakember, rajtunk kívül –mondta a Roadsternek Tóth Szilárd a novemberi mexikói gáláról. –Zseniális séfekkel és élő legendákkal találkoztunk: Ferran Adrià, Albert Adrià – ő végzett a lista második helyén -, Rodolfo Guzmán, Rasmus Munk, Peter Gilmore, ilyen emberekkel találkoztunk.

De mit is jelent az elismerés?

A The Best Chef ranglista idén átalakult, korábban a 100 legjobb séfet rangsorolták, idén azonban új minősítés szerint mutatják meg a világ legjobb séfjeit. Eszerint egy (Excellent), kettő (World Class), vagy három kést (The Best) lehet kapni. Az Excellent minősítésnél a maximálisan adható pontok legalább 20%-át, a World Class elismerésnél a maximálisan adható pontok legalább 40%-át, a a The Best minősítésnél pedig a maximálisan adható pontok legalább 80%-án kapják a séfek. 2024-ben összesen 568 séf, gasztronómiai szakértő és foodie hozott jelölteket és pontozta őket, így alakult ki a lista.

A szervezők szerint az átalakított pontozással sokkal több nagyszerű tehetséget tudnak megmutatni a világ minden tájáról, a legjobb hármat pedig minden évben a gálán is színpadon méltatják. Idén Dubajban tartották az eseményt, ahol sok izgalmas szakmai előadáson és programon is részt vehettek a meghívottak.

salt restaurant | tóth szilárd | dubaj | best chef

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom