Bár az órákat már vasárnap átállítottuk, sokan napokig, sőt akár egy hétig is érezhetik kellemetlen hatásait. A jól bejáratott napirend ugyanis teljesen felborult, ennek nyomán pedig alvási zavarok, emésztési problémák is felléphetnek, de az sem meglepő, ha a szokásosnál fáradékonyabbak vagyunk, esetleg napokig fáj a fejünk.
Mit tehetünk és mit nem a nyugodt alvásért?
Alvástanácsadók szerint akkor tehetünk legtöbbet a bioritmusunk helyreállításáért, ha a megszokott időben, tudatos rutint követve fekszünk le este aludni, mellőzzük az elektronikus eszközök használatát, és tartózkodunk a kék fénytől.
Ez utóbbi ugyanis az arcunkba világítva stimulálja az agyat, ébren tart bennünket, késleltetve az elalvást.
Vannak azonban más módszerek is arra, hogy felkészítsük magunkat az esti pihenésre. Remek lehetőség a jóga, az irányított meditáció, a forró fürdő, vagy a naplóírás is. Bármi azonban, ami túlzottan is igénybe veszi az agy működését, akadályozza a nyugodt alvást. Ezenkívül érdemes mellőzni az esti nasizást is, ha pedig mégis falatoznánk, ajánlott olyan ételeket fogyasztanunk, amelyek nagyobb mennyiségben tartalmaznak triptofánt vagy melatonint. Jó választás lehet például a sajt, a dió vagy a banán, a burgonyacsipsz és a csokoládé azonban tiltólistás.
Mennyi az annyi?
Az átlagos alvási idő hét és kilenc óra közé tehető. Teljesen normális azonban az is, ha valaki mindössze hat óra alvást követően is kipihenten tud ébredni, ahogyan az is elfogadható, ha másoknak ennél több, akár tíz óra pihenésre is szükségük van.
Igaz, utóbbi esetében érdemes megvizsgálnunk, hogy könnyen alszunk-e el, felébredünk-e éjjel, ha pedig igen, ajánlott az esti rutinon változtatni, és csökkenteni kissé az alvási időt.
Vezető alvásszakértők szerint a koffein valóban segít abban, hogy kipihentebbnek érezzük magunkat, de csak akkor, ha nem szundítunk túl sokáig. Ha pedig az elmúlt évben álmatlansággal vagy alvászavarral küzdöttél, akkor nem vagy egyedül. De van rá megoldás.
(Fotók: Getty Images)
alvás | alvászavar | nagy sztori | életmód | nyári időszámítás
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
Otthonos minimalizmus, avagy egy stílusos családi ház Szombathelyen

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!