Soha nem volt még ilyen alacsony Brazília kávékészlete mint most, miközben kereslet folyamatosan nő.
Egy csésze kávé sokak reggelének elengedhetetlen része. A fogyasztók azonban elkezdhetnek aggódni, ugyanis a világ kávékészletei apadnak. A Bloomberg új jelentése szerint Brazíliában, a világ legnagyobb kávétermelő országában rekordalacsony a kávébabkészlet, globális szinten nézve pedig a kikötői raktárakban az arabica készletek az elmúlt huszonhárom év legalacsonyabb szintjén vannak.
A kávékészletek olyan alacsonyak, hogy még ha jó termés is lesz jövőre, Brazíliában alig lesz elég a kereslet kielégítésére.
A kávé iránti igény azonban nő, ami még inkább megnehezíti a dolgokat. A globális fogyasztás 1,5 százalékkal nőtt a tavalyi két százalékos emelkedés mellett, ez pedig azt jelenti, hogy egy év múlva a kereslet meghaladhatja a kínálatot.
Ennek ellensúlyozására a vállalatok világszerte emelik az árakat,
a brazil kávébab is tizenkilenc százalékkal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt.
A tavalyi termelési időszakot a szélsőséges időjárás jellemezte, tüzek és fagyok egyaránt károkat okoztak. A Cooxupe, Brazília legnagyobb arabica-termelő szövetkezete tizenegy százalékos termeléscsökkenést prognosztizált az előző szezonhoz képest.
A közelgő időjárási viszonyok pedig úgy tűnik, nem adnak okot az optimizmusra. Brazíliában inkább szárazság lesz, míg Kolumbiában, a világ második legnagyobb kávétermelő országágban a várakozások szerint túl sok eső fog esni. Guatemala, Honduras, Nicaragua és Vietnám kávétermelő nemzetei szintén rossz kilátásokkal rendelkeznek.
(Forrás: RobbReport, fotók: Getty Images)
áremelkedés | infláció | kávé | brazília
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
5 autentikus snack, amivel még izgalmasabbá teheted a foci-vb-döntőt
Kávézó nyílt a Saint Laurent legendás párizsi üzletében
Ez a dinnyés koktél konkrétan a nyár legfrissítőbb itala
Bécs digitális gasztro térképre tette a Michelin-csillagos éttermeit
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
