Lehet utazni Brazíliába oltatlanul is, csak érkezést követően karanténnal kell számolni.
Az új szabályok értelmében ugyanis a hatalmas dél-amerikai ország minden repülővel érkező, nem beoltott utast ötnapos karanténra kötelez. A rendelet már megjelent a hivatalos közlönyben, és december 11-től lesz hatályos.
A szabályozás az omikron változat megjelenésével függ össze. A brazil egészségügyi hatóság vezetője, Antonio Barra Torres szerint a szabály "elrettentő és felvilágosító intézkedés", amelynek célja, hogy visszatartsa a "Brazíliába irányuló oltásellenes turizmust".
A külföldről érkezőknek – oltási státuszuktól függetlenül – az indulás előtt legalább hetvenkét órával PCR-tesztet kell csináltatniuk, illetve ki kell tölteniük egy nyilatkozatot a Brazíliába utazásukkal kapcsolatban.
A nem beoltottaknak az ötnapos karanténidőszak letelte után szintén kötelező a Covid-teszt, és be kell jelentkezniük egy egészségügyi ügynökségi központban, ahol az ideiglenes tartózkodási helyüket is meg kell adniuk.
Nem világos azonban, hogy Brazília mennyire hatékonyan tudja majd nyomon követni és betartatni a kötelező karantént az országba érkezőkkel, akik vélhetően a lefoglalt szálláshelyükön töltik le a karanténidőt.
(Forrás: Independent, fotók: Pixabay)
utazás | brazília | kötelező | öt nap | karantén | oltatlanok
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
