Történelmet írhat, aki ezt a távoli falut választja távmunkához

Európa első digitális nomád falujának alapítója Brazíliába viszi a koncepciót, hogy létrehozza a kontinens első teljes körű ilyen közösségét.

A Skift beszámolója szerint a falu november 1-jén debütál a Rio Grande do Norte államban található Pipában és 2023. április 30-ig biztosan működni fog. Az alapító a NomadX nevű digitális nomád közösséget is megálmodó Goncalo Hall a helyi turisztikai hivatallal, valamint a brazil kormánnyal kötött partneri megállapodást.

A cél egyrészt az, hogy távmunkásokat csábítson Pipába, másrészt a településre érkezőkkel fellendítse a helyi gazdaságot.

Hall számára a madeirai falu sikerét követően a brazíliai digitális nomád testvértelepülés létrehozása jelenti a következő lépést. A két országot tekintve közös a nyelv, egyaránt van tengerpart és hasonló az éjszakai élet kultúrája. Hall arra számít, hogy évente akár 36 millió dollárt is pumpálhat a helyi gazdaságba, Pipát pedig az elhelyezkedése miatt választotta, mivel mindössze másfél órányira fekszik Natal nemzetközi repülőterétől.

A portugáliai faluhoz hasonlóan a brazíliaiban is lesznek kollégiumi stílusú szálláshelyek, ahol a digitális nomádok privát szobát bérelhetnek, de a többi lakóval közös helyiségeket, például konyhát és társalgót osztanak meg. Kapcsolatépítési lehetőségeket és coworking helyiséget ugyancsak biztosítanak majd, ahol találkozhatnak és együtt lóghatnak más nomádokkal.

A NordLayer hálózatbiztonsági vállalat 66 országot vizsgált meg abból a szempontból, hogy mennyire találunk jó feltételeket a távmunkához. Értékelték többek között a kiberbiztonságot, a gazdasági és társadalmi feltételeket, a digitális és fizikai infrastruktúrát, valamint a járványra adott válaszokat.

(Forrás: Matadornetwork, fotók:  Getty Images)

dél-amerika | pipa | brazília | digitális nomád | távmunka | falu

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom