A Transavia France párizsi és lyoni járata mellett március 28-tól heti két alkalommal (hétfőnként és péntekenként) Nantes városa is újra elérhető lesz.
Ha már ott jársz, ne hagyd ki az egyik legizgalmasabb látványosságot, a Les Machines de l'Île parkot, amelyet Jules Verne és Leonardo da Vinci ihlettek. A különleges látványosság épp idén februárban nyitja meg újra kapuit - olvasható a Budapest Airport Facebook-posztjában.
Valaha nyüzsgő kikötőváros volt, később a francia hajóépítés egyik fellegvára, ám miután az utolsó hajógyárat is bezárták 1987-ben, a városnak új identitás után kellett néznie. Nantes új lelkének kialakításában hatalmas szerep jutott Jean Blaise színházi rendezőnek, az ő vezérletével ugyanis Nantes ma már egészen más, mint negyven évvel ezelőtt volt.
A 300 ezres bretange-i gyöngyszemet ma a kortárs képzőművészettel, a felsőoktatással és az innovatív szektorral lehet azonosítani: majd kirobban a kreatívenergiától, tulajdonképpen egy olyan városról beszélünk, amely outdoor kiállítótérként működik, mintha folyamatosan egy izgalmas kortárs performanszban sétálnánk.
A 2013-ban Nantes volt Európa zöld fővárosa, hiszen hosszú ideje komoly erőfeszítéseket tesznek a környezetvédelemért és a fenntarthatósági célok teljesítéséért. A Loire partján fekvő városban kirándulni is lehet, de aki kultúrára vágyik, ellátogathat Britanny hercegeinek középkori kastélyába is.
(Forrás: Budapest Airport, fotók: Pixabay)
nantes | franciaország | közvetlen | járat | repülés | budapest
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
