Valószínűleg nagyot szólt volna a genfi autószalonon a Koenigsegg négyüléses szuperautója, de a svéd gyártó így is meglepte az autósvilágot a Gemerával.
Christian von Koenigsegg szerint teljesen új járműkategóriát teremtettek a műszakilag és formailag is új irányt képviselő modellel: a mega-túraautót.
A világ leggyorsabb sportkocsijait az utakra szabadító Koenigsegg korábbi szokásával ellentétben nem csupán néhány tucat példányt készít majd az autóból, hanem a tervek szerint háromszázat gyárt belőle.
Becslések szerint egymillió dollárba kerül majd egy példánya.
Meglepően tágas és kényelmes a Gemera a sportautókhoz képest: négy felnőtt fér el az utastérben (plusz jut hely a csomagoknak is), a beszálláshoz pedig két, meglehetősen nagy, felfelé nyíló ajtó áll rendelkezésre.
A 4,95 méter hosszú, 1,99 méter széles és 1,3 méter magas Gemera felszereltsége gazdag: van vezeték nélküli telefontöltője, hátsó szórakoztató-központja, fedélzeti wifije, tizenegy hangszórós audiorendszere, külső és belső kamerái, olvasólámpája, valamint klímaberendezése is. Kapott még szénszálas kerekeket és kerámiafékeket, állítható magasságú futóművet és hátsókerék-kormányzást.
Az 1700 lóerős hibridben egy kétliteres, kétturbós, háromhengeres benzinmotor dolgozik, ami három villanymotorral egészül ki. A márka történetének első négyüléses modellje nulláról százra 1,9 másodperc alatt gyorsul fel, végsebessége a 400 km/h-t is meghaladja. Az elektromos hatótávolsága ötvenegy kilométer, és ami még dicséretes, hogy a motorja mindenféle megújuló üzemanyaggal működik.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Wheelsage)
gemera | újdonság | koenigsegg | hibrid | svéd | négyüléses
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!