Csodás új világításban pompázik Athén jelképe

Ráadásul csekély mértékű a fényszennyezés.

Egy fényspecialista, az Emmy-díjas Eleftheria Deko tervezte meg az Akropolisz új világítását, melyet szerda este mutattak be a görög fővárosban.

Az athéni olimpiai játékok nyitó- és záróünnepségének megvilágításáért felelős művész olyan kompozíciót alkotott, amely a színek, a fény és az intenzitások játékát felhasználva emeli ki az ókorból származó épületegyüttes háromdimenziós jellegét,

szó szerint új megvilágításba helyezve a fellegvárat.

Az európai civilizáció és demokrácia jelképének megvilágítása a modern technológiának köszönhetően kevesebb energiát igényel, és csupán minimális fényszennyezéssel jár.

Az Onassis Alapítvány által felkért Deko elmondta: "a zenéhez hasonlóan itt is alapvető szerephez jutnak a szünetek, ezért a megvilágításban is nagyon fontos az árnyalat és a sötétség. A variációk közötti egyensúly a jó megvilágítás alapeleme a színházban és az építészetben egyaránt."

Ez is érdekelhet:

Még vonzóbb lesz a világ egyik legismertebb turista­látványossága

Komoly fejlesztések indultak Görögország legfőbb turistalátványossága, az athéni Akropolisz területén: új látogatói lifteket létesítenek, javítanak a világításon, és eltávolítják az állványzatokat.

(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images)

világítás | új | akropolisz | fényszennyezés | görögország

FOLYTASD EZZEL

Ez a bambuszerdő világhírű, de ezt az arcát szinte sosem látjuk

Ide ne utazz most: ezekben a városokban a legrosszabb a levegő minősége

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Így tart ki veled még szeptemberben is a nyár Buda titkos kertjében!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom