Eddig tartott Róma népszerű turistaszolgáltatása

Az állatok védelmében tették meg ezt a lépést.

Évek óta tartó vitának vetett véget Róma polgármestere szerdán: Virginia Raggi kitiltotta a főváros utcáiról a turisták által igencsak kedvelt lovaskocsikat. "A kocsik már nem közlekedhetnek az utcákon és a forgalomban sem, kizárólag a történelmi parkokban" – jelentette be a polgármester.

A botticelle néven ismert, Róma népszerű műemlékeit körbejáró nyitott tetejű kocsik üzemeltetői biztosan nem örülnek az intézkedésnek, hiszen elég jó pénzt lehet velük keresni: egy-egy utazásszervező akár száz eurót (kb. harminchatezer forintot) is elkér egy fuvarért.

Állatjóléti csoportok régóta panaszkodtak már a fiákeresekre, mondván, a lovak szenvednek a nyári hőségben, mivel kénytelenek súlyos terheket húzni a csúszós, macskaköves utcákon. Ezzel kapcsolatban Virginia Raggi annyit írt a közleményében, hogy "soha többé nem fognak fáradt lovakat látni a város utcáin a legforróbb napokon sem, mert megtiltjuk azt".

A lovashintók üzemeltetői szerint mindez hatalmas csapás nekik, mert a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag amúgy is az életben maradásért küzdenek. Angelo Sed, a fogathajtók szövetségének vezetője úgy véli, a parkokban képtelenség lesz ugyanolyan jövedelmező üzletet csinálni, mint a városközpontban lehetett.

Ez is érdekelhet:
Ellepték Rómát az elektromos rollerek, és ezzel együtt a problémák

Visszatérő gondot okoznak az utcán széthagyott rollerek is.

(Forrás: Reuters, fotók: Pixabay, Unsplash)

róma | fiáker | attrakció | szolgáltatás | kitiltják | lovashintó

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom