Nem arról van szó, hogy homokba dugom a fejem. Csak kiszellőztetem. Már amennyire a négy fal ezt megengedi.
Home office-ban pötyögő újságíróként nem mondhatnám, hogy nehezen dolgozom fel az állandó otthonmaradást, úgyhogy részemről március 13-a óta ketyeg a hivatalos karanténóra, mióta a barátnőm is otthoni munkára ítéltetett. Lassan két hete tart a közös projektünk, melyet kizárólag szükség esetén szakítunk meg: boltba, gyógyszertárba megyünk (lehetőleg egyszerre csak egyikünk), és segítünk egy házban lakó idős néninek bevásárolni.
Az elmúlt hétvégén úgy döntöttünk, kiveszünk egy nap koronavírus-szabadságot.
Nem azért, mert felelőtlenek lennénk, és nem azért, mert nem érdekel minket generációnk talán legkomolyabb erőpróbája. Hanem azért, mert elfáradtunk. Mentálisan.
A munkám miatt egész nap figyelnem kell a hírfolyamot, vagyis óránként cikkek, hírek, fotók, mémek garmada zúdítja rám a járvány következményeinek lehetséges forgatókönyveit, legyen szó gazdasági vagy egészségügyi válságról, de akármelyik platformot is görgetem, előbb-utóbb szembe jön velem valami, ami riadalmat, nyugtalanságot, szorongást okoz. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy akadnak olyanok, akiknek ez most a legkisebb problémájuk, hiszen teszem azt, helyt kell állniuk egy túlterhelt egészségügyi intézményben, vagy elvesztették a munkájukat és azon aggódnak, hogyan alakul a továbbiakban az életük. Az egészben a bizonytalanság a legrosszabb, hiszen fogalma sincs senkinek, meddig tart ez a szörnyűség, mikor állnak talpra azok az ágazatok, amelyek gyakorlatilag egyik napról a másikra összeomlottak. Ha egyáltalán talpra állnak.
Éppen ezért kivettünk egy napot. Nem kapcsoltuk be a tévét, néma maradt a rádió, a félretett mobilt csupán kommunikációra használtuk. Úgy voltunk vele, ha valamilyen létfontosságú bejelentés történik, arról úgyis tudomást szerzünk.
Aznap jelentősen csökkent a telefon képernyőideje, pihent a Facebook, pihentek a híroldalak, és pihent picit a lelkünk is. Sokáig lustálkodtunk az ágyban, megterveztük a hétvégi menüt, ebéd után sziesztáztunk egyet, könyvet olvastunk, virágokat ültettünk, sorozatot néztünk, kiflit sütöttünk (jobban mondva én csak tisztes távolból szemléltem a péküzemmódba kapcsolt kedvesem munkafolyamatát), hosszan elnyújtott, forró fürdőt vettünk.
Jólesett egy napra karanténba tenni az aggódást. A hírek helyett egymásra figyeltünk, sokat nevettünk, felidéztük a legkedvesebb gyerekkori emlékeinket, beszélgettünk a barátokkal és a családdal, eltereltük a gondolatainkat a külvilágról. Egy időre tényleg kikapcsoltuk az agyunkat. Terveink szerint megpróbálunk minden héten legalább egy ilyen napot beiktatni: huszonnégy órára bezárjuk a koronavírust a pincébe, leláncoljuk, és nem engedjük fel. És szívből reméljük, hogy már csak néhány, ehhez hasonló szabadnapot kell kivennünk. Az ugyanis azt jelentené, hogy vége van ennek a rémálomnak.
Ez is érdekelhet:
Egy óra, vagy húsz perc, teljesen mindegy, de úgy kizökkent a szürreális valóságból, hogy utána minden jobb lesz egy kicsit.
(Fotók: Getty Images)
koronavírus | home office | mentális | jegyzet | tárca | hírek
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!