Miközben Franciaországban továbbra is jelentős szigorítások vannak érvényben, a párizsi Rodin Múzeum szoborkertjét megnyitották.
Noha az országban szigorúbb szabályokat rendeltek el a hétvégén, és a múzeumok sem nyithatnak még ki, némi fényt jelentett az éjszakában, hogy a november óta zárva tartó fővárosi múzeum kertje újra fogadhatott látogatókat.
A szoborpark Auguste Rodin szobrászmester legfontosabb műveit mutatja be, ideértve természetesen leghíresebb alkotását, a Gondolkodó-t. A filmrajongók az Éjfélkor Párizsban című film jeleneteiből is ismerhetik a múzeumot.
A helyiek örömmel fogadták a nyitást. "Fantasztikus – mondja mindjárt egy Párizsban élő amerikai, Matthew Cordell, aki borzasztóan nehezen viseli a lezárás mindennapjait. – Azért költöztünk a városba, mert imádjuk a múzeumokat, úgyhogy nagyon örülünk, hogy végre kiszabadulhatunk, és láthatunk egy kis művészetet".
A kertben tett séták során is be kell tartani a távolságtartásra vonatkozó szabályokat és a látogatóknak nem árt figyelniük az éjszakai kijárási tilalomra sem, ami este hat órától van érvényben. Franciaországban 18 óra és másnap reggel hat között tart a tilalom, ebben az idősávban csupán a közfeladatot ellátó helyek tarthatnak nyitva.
Nehéz napok Párizsban
Takarékra került a csillogás a fény városában az utóbbi hetekben-hónapokban, de a híres divathetet azért megtartották a koronavírus idején is. Párizs ugyan egyesek szerint túlértékelt, ám ha mégis nagyon hiányzik, van rá mód, hogy beköltöztessük az otthonunkba, már amennyiben nem fordulunk el tőle.
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)
megnyitott | szoborpark | rodin múzeum | kert | párizs | lezérés
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Térfigyelő kamera rögzítette, hogyan omlik össze Prága legnagyobb köztéri szobra
Ennyiért már lakást veszel: elszálltak a foci-vb-döntő jegyárai
Kiderült, hogyan szállítják a döntő helyszínére a vb-trófeát
Hatalmas botrány: Shakira miatt írja újra a foci legalapvetőbb szabályait a FIFA
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
