Nem jelent kibúvót az orvosi igazolás sem.
Az American Airlines és a Southwest után az Alaska Airlines is bejelentette, hogy nem engedélyezi az utazást azoknak, akik nem tudnak vagy nem hajlandóak maszkot viselni a repülőgépek fedélzetén. Akkor sem, ha hivatalos papírral igazolt egészségügyi okokból mondanak rá nemet.
Minderre azért volt szükség, mert néhány légitársaság személyzete nem akart konfrontálódni a maszkviselést megtagadó utasokkal, illetve nem tette egyértelművé, milyen szankciókkal néznek szembe az előírásokra fittyet hányók.
A probléma meglehetősen kényes, mert néhány társaság azt állította, orvosi igazolás felmutatásával bizonyos esetekben hajlandó kivételt tenni, ám akadtak olyanok, akik a megfelelő dokumentumok bemutatása ellenére sem mentesültek a maszkviselés alól.
Július végén a Delta Air Lines közölte, hogy a mentességet kérőknek az utazás előtt kötelezően konzultálniuk kell a repülőtéren egy szakorvossal, ugyanakkor az utazás elmaradása esetén megadja a lehetőséget az átfoglalásra vagy a jegyek árának visszatérítésére. A United hivatalos igazolás nélkül nem engedélyezi a maszkmentes repülést. Az Alaska új policyje meglehetősen egyértelműen fogalmaz: "Ha az utas bármilyen okból kifolyólag nem akar vagy nem tud maszkot viselni a repülőtéren, nem szállhat fel a repülőgépre. Amennyiben a fedélzeten utasítja el, eltiltjuk a jövőbeli utazásoktól."
A társaság egyébként látványos módját választotta az előírások ellenszegülőinek figyelmeztetésére: júliustól a futballbírókhoz hasonlóan kis sárga kártyák lapulnak az Alaska Airlines utaskísérőinek zsebében, a fegyelmező eszközt pedig akkor használhatják, ha az utas többszöri felszólítás ellenére is megtagadja a maszkviselést a fedélzeten. A lap afféle utolsó figyelmeztetésként szolgál, ezt követően a társaság felülvizsgálhatja a vétkes jövőbeli foglalásait, és akár el is tilthatja az repüléstől.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Unsplash, Pixabay)
utazás | szabály | előírás | alaska | koronavírus | igazolás
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

