Itt az új éttermi "trend" New Yorkból: az eladó Michelin-csillagos élmény

Új szabályokat kellett megalkotni.

Ahogyan a koronavírus továbbra borítja az utazással kapcsolatos előzetes álmokat, vagy a leendő közös programokat, úgy a vissza nem térítendő csúcskategóriás éttermekbe érvényes foglalásokat is alapjaiban írja át. Különböző okokra hivatkozva például egyre-másra adják el a felhasználók a Michelin-csillagos éttermekbe szóló foglalásaikat New Yorkban az egyik legnépszerűbb közösségi platformon belül.

 

A jelenség olyannyira népszerűvé vált a Redditen, hogy a r/FoodNYC topic moderátorai kitűzött bejegyzésben magyarázzák el az eladására vonatkozó szabályokat.

Minden foglalást legfeljebb névértéken, plusz adók és illetékek árán lehet továbbadni. ("Ha csak egy fillérrel is több, mint a pontos összeg, amit kifizettél, azonnal leszel tiltva" – figyelmeztetnek a modik). Kizárólag a vissza nem térítendő foglalások adhatók el, a moderátorok pedig nem felelősek azért, ha egy eladás félresikerül.

"1366 dollárt fizettem egy signature menüt kínáló foglalásért a Jungsikbe " – írja az egyik felhasználó, aztán kifejti, hogy mégsem tud elmenni vacsorázni a New York Tribeca városrészében található két Michelin-csillagos modern koreai étterembe, ezért kénytelen "eladni az asztalát".

Akadt, aki a felesége rosszulléte miatt mondta vissza a vacsorafoglalását a Tsukimiba, míg egy másik pórul járt vendéget a korlátozások fosztottak meg az Eleven Madison Parkba tervezett éttermi élményétől.

Az Eater NYC szerint sok fine-dining hely a Tockon keresztül fogad el foglalásokat, amely lehetővé teszi a vásárlóknak azok átruházását. "Ha egy foglalás előre ki van fizetve, és nem visszatéríthető, akkor az a foglalásért fizető személy tulajdonába kerül. Ugyanúgy, mint bármilyen belépőjegyet, utána el tudja adni. Ha azonban olyan IP-címet látunk, amelyről ezt többször is megteszik, abban az esetben nyomban blokkoljuk, és letiltjuk a hozzájuk tartozó e-mail címek fiókjait, mivel valószínűleg jegyüzérről van szó" – mondta a Tock alapítója, Nick Kokonas. A Tock pandémiával kapcsolatos visszatérítési kérelmei a legkomolyabb szintet érték el a világjárvány 2020 márciusi terjedésének kezdete óta, a lemondások aránya novembertől több mint kétszeresére nőtt.

A foglalások Redditen terjedő újraeladása nem teljesen új dolog – és nem korlátozódik New Yorkra. Chicagóban és Los Angelesben is hasonló esetekről számoltak be.

Nyilvánvalóan gyötrelmes érzés, amikor rájövünk, hogy le kell mondani a régóta áhított éttermi foglalást, de talán enyhít valamelyest a fájdalmakon, hogy tovább lehet adni és ezáltal visszacsepeg az ára.

Az újév utáni tél az év egyik legjobb időszaka New York megismerésére. Komolyan. Jó áron lehet jegyeket kifogni, a SoHo és Greenwich Village járdái sokkal szellősebbek, és a programnaptárak rendre megtelnek kihagyhatatlan eseményekkel.

(Forrás: Food and Wine, fotók: Getty Images, Unsplash)

 

 

értékesítés | jelenség | new york | étterem | vissza nem térítendő | michelin-csillag

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
5 lélegzetelállító túraútvonal Európában, amin egyszer az életben végig kell menni
Hirdetés