Nem mindennapi aukciót tartanak február 3-án Párizsban.
Robert Redford Hollywood egyik legtehetségesebb és legvagányabb színésze – a díjai inkább az előbbit bizonyítják, ha pedig az utóbbira keresünk bizonyítékot, elég egy pillantást vetni arra az 1964-es Porsche 904 GTS-re, amelyet a színész egy évtizeden át birtokolt a hatvanas évek közepétől.
A bizonyos járgány a tervek szerint a jövő hónapban kalapács alá kerül a Bonhams Les Grandes Marques du Monde à Paris árverésén, szakértői becslések alapján várhatóan 1,5 és 1,7 millió dollár közötti összeget fog fizetni érte jövőbeli tulajdonosa.
A sportkocsi a '60-as évek versenyautóinak egyik legszebb példányaként ismert.
Néhány évig még versenyzett is, miután 1964 januárjában elhagyta a Porsche németországi gyárát, hogy aztán a neves autóversenyző és gyűjtő, Steve Earle-hez kerüljön. Redford két évvel később vásárolta meg Earle-től az autót, amely akkoriban sötétkék és ezüst színben pompázott, és tíz évig tulajdonolta.
Az 1980-as évek elején a Porsche 904 GTS jelentős restauráláson esett át, melynek hozadékaként kétliteres Porsche 911 motort és vadonatúj, írzöld színű fényezést kapott. Az autóban még mindig az eredeti ötsebességes kézi vezérlésű váltó és felfüggesztés található, a belseje pedig kék szövetkárpitozású.
A február 3-án kezdődő árverésen további egyéb, az autógyűjtőket izgalomba hozó érdekességek is szerepelnek majd.
Ilyen például egy királykék 1996-os Bugatti EB110 GT Coupé, amelyből csupán kilencvenöt darabot gyártottak és mindössze tízezer kilométert futott. Becsült értéke 1,3-1,5 millió dollár. A Bonhams szerint a modellnek olyan ismert tulajdonosai vannak, mint Michael Schumacher és a brunei szultán.
Egy másik, említésre méltó autó egy 1938-as Bugatti Type 57C Special Coupé, a Bugatti történetének egy valódi darabja. A járgány húsz éven át amolyan fejlesztési járműként szolgált vállalat gyárában, a Bugatti alapítója, Ettore Bugatti többször is vezette. Szakértők szerint 1,8-2,3 millió dollárt érhet.
A nagy aukciósházak árverésein rendre előtérbe kerülnek azok az autóritkaságok, amelyekhez egy kisebb vagyonért lehet hozzájutni. 2021-ben, ha lehet, még nagyobb összegekért cseréltek gazdát a legkülönlegesebb gyűjtői darabok. Mutatjuk az aukciók öt legértékesebb modelljét.
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)
tulajdon | eladó | robert redford | Porsche 904 GTS | aukció | árverés
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!