Hamarosan új életre kel az ikonikus típus, méghozzá egymillió dollárért.
James Bond egy DB5-öst vezetett a széria legutóbbi, Nincs idő meghalni című filmjében, sokan viszont inkább az 1965-ben debütált DB6-ost tartják a brit autós stílus igazi megtestesítőjének.
Most pedig egy afféle modern csavarral a DB5-öst és a DB6-ost is korlátozott számban elérhető elektromos autóvá alakítják át.
"A jövőben mindenkinek elektromos járgányt kellene vezetnie – mondta David Lorenz, a klasszikus autók elektromossá alakítására szakosodott Lunaz alapító-vezérigazgatója. – Ennek a típusnak megvan az esztétikai szépsége, amit egy modern járműben soha nem kapunk meg, ráadásul az esztétika most modern hajtáslánccal kombinálható" – nyilatkozta Lorenz.
A Silverstone közelében működő vállalatot azért alapították, hogy az újrahasznosítást teljesen új szintre emelje, és választ adjon egy kényes kérdésre:
ha betiltják a belső égésű motorokat, mit fogunk kezdeni azzal a kétmilliárd járművel, melyek már az utakon vannak?
"Szeretném megőrizni ezeket a járműveket a jövő generációi számára. A lányom hároméves, és amikor majd jogosítványt szerez, elektromos autókat fog vezetni. Jó lenne, ha élvezné ezeket a kocsikat" – elmélkedett Lorenz.
Minden egyes villamosított Aston Martin DB6 esetében fémig lecsiszolják a karosszériát, a folyamatot a Lunaz csak újragyártásnak nevezi.
A technológiai fejlesztések közé tartozik a legújabb fékrendszer, felfüggesztés és kormányzás, valamint új légkondicionálóval és elektronikus infotainment rendszerrel is gazdagodik a fedélzet. Az elektromos hajtásláncok 255 mérföldes (kb. 410 kilométeres) hatótávolságot biztosítanak az autónak.
De vajon mit szólna James Bond, ha szeretett DB5-öse már nem adná ki azt a bizonyos torokhangú üvöltést?
"Bond mindig is a modern technológiáról szólt – mondta erre Lorenz. – Q szívesen átadta volna a neki kulcsokat egy elektromos Aston Martinhoz. Pontosan illik hozzá."
A Lunaz számos presztízsautót elektromosított már az autózás letűnt korszakából, akadtak köztük Rolls-Royce, Bentley és Jaguar sportkocsik. És még nincs vége: hamarosan szintén limitált kiadásban érkezhet az Aston Martin DB4 is, valamint természetesen Bond ikonikus DB5-öse, amely az 1964-es Goldfinger megjelenése után vált a popkultúra részéve. Az árak "igény szerint" alakulnak majd, de várhatóan meghaladják az egymillió dollárt. Az első kiszállítások 2023 harmadik negyedévében várhatóak.
James Bond és az Aston Martin elég régóta ismerik egymást, a brit brand pedig gondoskodik arról, hogy ezt egy másodpercig se felejtsük el.
(Forrás: Reuters, fotók: Getty Images, Lunaz)
DB5 | elektromos | átalakítás | DB6 | aston martin | jövő
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!