Nyáron jön a tavasz egyik nagyon várt budapesti rendezvénye

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Egyedi kortárs alkotások, köztéri installációk, valamint különleges gasztronómiai fogások, kulturális programok és kézműves workshopok is várják az érdeklődőket az Eleven Tavasz rendezvényen június 4. és 6. között a Bartók Béla Boulevard-on Budapesten.

Ebben az évben is folytatódik az 1 Művész 1 Porta elnevezésű kezdeményezés, amelynek részeként lesz látható egyebek mellett Besnyő Rita ékszerkiállítása a Faur Zsófi Galériában, a Cecil & Shadow alkotói csoport TÉR/FÉNY című kül- és beltéri installációja a Defo Labor parkolójában, a KultPont és KözösségiTérben pedig Márián Gábor In Wonderland című tárlata mutatkozik be.

A látogatók a fiatal művészgeneráció tagjai közül Csizik Balázs fotóművész munkái a KÉK - Kortárs Építészeti Központban, Tóth Annamária képzőművész alkotásai a Bor és Kézműves Üzlet Műhely Galériában lesznek láthatók. Oláh Anna egy platós autó ponyvája helyett könyvkötővászonra fog festeni magán az autón, Váczy Enikőt pedig a Mészöly-lépcső ihlette meg.

Az Eleven Tavaszon folytatódik az Emlékmackó adománygyűjtő program is a Kiss Áron Magyar Játék Társaság szervezésében. A K.A.S. Galériában virágcsendéletet megörökítő vízfestőworkshop várja a látogatókat, de lesz meseolvasás a Pagony Könyvesboltban, társasjátékozás az Enter Bárban, a Tranzit Kávéháznál együtt lehet kiszínezni Bartók Béla felnagyított portréját. A Kredenc Műterem jóvoltából közös faültetés lesz a Faur Zsófi Galéria előtt, Bor és Kézműves Üzlet Műhely Galéria pedig rozéteraszt szervez.

A Három Hét Galériában tükröződő anyagokból lehet készíteni kompozíciókat Robitz Anikó Fonott tükör című kiállításához kapcsolódva, de Bárkay Ágnes dizájnékszerei közül is válogathatnak az érdeklődők.

A festményeken megjelenő cicák nyomában ered a Fári Antikvitás & Art Galériában tartandó beszélgetés, a Magyar Makettezőkért Egyesület játékos nyílt napot tart, a Béla Bár pedig az 1 Művész 1 Porta kezdeményezés keretében csatlakozik a programhoz Németh Franciska, Rácz Rebeka és Kiss Tibor dizájn kiállításával és vásárral.

Kávét lehet kóstolni a Kelet Kávézóban, Bárkay, a Hadik és a Szatyor Bár kirakatában pedig fényinstallációja fogadja a vendégeket Wurk Ikona művész jóvoltából.

A Szatyor Bárban dizájnvásárt is rendeznek, a Gárdonyi téren Kele Juci hiánypótLÁSS című kültéri installációja lesz látható. Juhász Anna irodalmi, Mika Edit helytörténeti sétával készül az eseményre, de az irodalomkedvelőket egyéb izgalmas programok is várják.

(Forrás: MTI, fotók: Bartók Béla Boulevard Facebook-oldala)

eleven tavasz | ajánló | fesztivál | program | újbuda | kultúra

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 24. számát!

Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom