Romániában nagy többséggel megszavazta a képviselőház kedden azt a törvénytervezetet, amely betiltja az energiaitalok forgalmazását kiskorúak számára.
A jogszabály értelmében tilos lesz tizennyolc év alattiaknak eladni azokat az italokat, amelyek a koffeinből, taurinból, karnitinból, guaranából, glükuronolaktonból, vagy más, a központi idegrendszert stimuláló vegyületből legalább kettőt tartalmaznak.
A törvény az italautomatákra és online kereskedelemre, valamint az egészségügyi és oktatási intézményekre is kiterjeszti a tiltást.
A törvény az energiaitalok árusítását és reklámozását is betiltja a kórházak és iskolák egy kilométeres körzetében.
Az előírások megszegése kihágásnak minősül, amelyet huszonötezer és százezer lej (1,9 - 7,8 millió forint) közötti bírsággal, illetve a kereskedelmi tevékenyég egytől két hónapig terjedő felfüggesztésével sújthatnak.
A kormánykoalícióban részt vevő Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvényhozói által tavaly ősszel előterjesztett javaslatot kétszázharmincnyolc képviselő támogatta, egy ellenezte, tizenketten tartózkodtak.
Az előterjesztők indoklása szerint az utóbbi évtizedben rohamosan emelkedett az energiaital-fogyasztás a fiatalok és kiskorúak körében. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) egy 2013-ból származó felmérése szerint ez európai felnőttek harminc, a kamaszok hatvannyolc, és
a tíz év alatti gyermekek tizennyolc százaléka fogyasztott energiaitalokat,
a román közegészségügyi intézet figyelmeztetése szerint pedig a hazai piacon alkoholt is tartalmazó energiaitalok is megjelentek, amelyeknek a címkéi nem figyelmeztetnek a központi idegrendszerre gyakorolt káros hatásokra.
A törvényjavaslat kezdeményezői szerint a fiatal felnőttek, és az őket utánzó tizenévesek körében nagyon elterjedté vált (mintegy hetven százalékra tehető) az alkohol és energiaitalok együttes fogyasztása, ami
megtévesztő lehet az ittasság szintjét illetően és elősegíti a függőség kialakulását.
Bukarestben 2014 és 2016 között tizenöt kamaszt szállítottak kórházba mérgezéses tünetekkel, tavaly pedig egy tizenhét éves kamasz életét is vesztetette a túlzott energiaital-fogyasztás következtében - olvasható a törvény indoklásában.
A jogszabályt a szenátus már elfogadta, hatályba lépéséhez csak az államfő aláírására van szükség.
(Forrás: MTI, fotók: Getty)
energiaital | jogszabály | románia | betiltás | tilalom
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!